Barack Obama egy fiataloknak tartott fórumon mondott beszédében az Iszlám Államot a szabad világot fenyegető legnagyobb veszélynek nevezte, és kiemelte, hogy Európának és a NATO-nak is többet kell tennie a terrorszervezet visszaszorításáért.
Az Egyesült Államoké a világtörténelem legerősebb hadserege, de egyedül nem birkózik meg a feladattal. Több nemzetre van szükség az Iszlám Állam elleni légitámadásokhoz, a helyi erők kiképzéséhez és az iraki gazdaság talpra állításához - mondta az amerikai elnök.
Bejelentette, hogy egy újabb 250 tagú különleges katonai egységet vezényelnek Szíriába.
Obama beszélt arról is, hogy fenn kell tartani az Oroszország elleni szankciókat, amíg Moszkva nem teljesíti az ukrán válság politikai rendezését célzó minszki megállapodás előírásait.
Hangsúlyozta, hogy nem szabad megengedni a népek önrendelkezési jogának megsértését és a 20. században kijelölt határok megváltoztatását „a 21. század brutális erejével”.