Több száz ember halt meg a Földközi-tengeren, útban Olaszország felé – jelentette be Sergio Mattarella olasz elnök egy díjátadó ünnepségen. Az áldozatok menekültek, akik négy csónakkal próbáltak Egyiptomból Európába jutni. A lélekvesztők viszont állítólag felborultak a tengeren.
Abdiszalan Aato szomáliai kormányszóvivő a dpa német hírügynökségnek azt mondta, hogy a szerencsétlenül járt hajókon
mintegy ötszáz migráns tartózkodott.
- Információink szerint a tragédiában sok szomáliai vesztette életét - mondta a kormányszóvivő, aki szerint a hajó utasai közül csaknem kétszázan származnak Szomáliából és Szomáliföldről.
A Reutersnek egyelőre sem az olasz, sem a görög, sem az egyiptomi hatóságok nem erősítették meg a tragédia tényét. Azokon a vizeken, ahol a tragédia történhetett, ezeknek az állomknak a hajói járőröznek. Az olasz parti őrség csak annyit mondott, hogy még vasárnap hat holttestet emeltek ki a tengerből, 108 embert pedig biztonságba helyeztek egy félig leeresztett gumicsónakból. Hétfői hajóbalesetről nincs információjuk - mondták.
Az ENSZ menekültügyi főbiztosságának szóvivője annyit mondott, hogy a szervezet olaszországi, egyiptomi és görögországi irodái jelenleg gyűjtik az információkat az esetleges balesetről, de megerősíteni egyelőre nem tudják az információt.
A tragédia, amiről az olasz elnök beszélt, állítólag az egyiptomi partok közelében történt.
A 400 ember haláláról először a BBC arab kiadása számolt be.
A tragédia tényét megerősítette viszont Paolo Gentiloni olasz külügyminiszter, aki részletekről nem számolt be. "Biztosan csak annyit tudunk, hogy ismét tragédia történt a Földközi tengeren, pontosan egy évvel a líbiai partoknál bekövetkezett katasztrófa után" – mondta a miniszter. Arra utalt, hogy egy éve, április 19-én hajnalban süllyedt el egy menekülteket szállító hajó a líbiai partok közelében. Akkor becslések szerint 800 ember halt meg, bár az első jelentések még 700 eltűntről szóltak.
Az olasz külügyminiszter szerint az újabb tragédia is bizonyítja, hogy "Európában nem falakat kell építeni". Szerinte az Európai Unió országainak szorosabban együtt kell működniük a válság megoldása érdekében.
Az a félig leeresztett gumicsónak, aminek közelében hat halottat is találtak az olasz járőrök Líbia partjainál, 135 menekültet szállított. A túlélők beszámolói szerint huszonegyen eltűntek – közölte hétfőn az SOS Mediterranee nevű civil szervezet. A gumicsónak vasárnap reggel indult útnak, azonban röviddel utána félig leeresztett, félig megtelt vízzel, és a motorja is felmondta a szolgálatot.
Múlt héten összesen 6000 ember ment tengeri úton Líbiából Olaszorzágba. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szerint ebben az évben legalább 100 ezren vágnak majd neki ennek az útnak.
Egy éve csaknem ezer ember veszett a Földközi-tengerbe a líbiai partoktól 110 kilométerre. Akkor egy bangladesi férfi azt mondta a szicíliai hatóságoknak, hogy a hajón összesen 950-en tartózkodtak.
A mentőcsapatok akkor elsőként azt ellenőrizték, hogy életben van-e még valaki a víz felszínén lebegő emberek közül.
A tavalyi tragédia egész Európa közvéleményét felkavarta. Joseph Muscat máltai miniszterelnök az utóbbi néhány év legnagyobb emberi tragédiájának nevezte a vasárnapi hajószerencsétlenséget. Az UNCHR pedig azt közölte, hogy ha a halottak számára vonatkozó becslések megerősítést nyernek, akkor ez minden idők legsúlyosabb hasonló katasztrófája a Földközi-tengeren.
Ferenc pápa is megszólalt a tragédia után. Azt mondta, hogy "ezek a fivéreink és nővéreink jobb életet és boldogságot kerestek, mivel éheztek, üldözték őket, sebeket ejtettek rajtuk, kizsákmányolták őket és háborúk áldozatai voltak".
Egy nemrég publikált tanulmány szerint közvetlen összefüggés van a földközi-tengeri halálesetek számának növekedése és a parti őrség átalakítása között.
Az Európai Unió döntéshozóinak mulasztása emberek halálához vezetett. Ezek a döntéshozók bűnrészesek"
- mondta Charles Heller, a University of London kutatója, a tanulmány egyik szerzője.
A Földközi-tengeren 2014 októberéig Olaszország vezetésével zajlott a Mare Nostrum nevű akciósorozat. A különböző országok parti őrségei és járőrhajói összehangolták tevékenységeiket. A fő cél a bajba került menekültek megmentése volt. Abban a hónapban viszont megkezdődött a Triton fedőnevű akció, ami viszont a Líbia és más észak-afrikai államok felől érkező menekültek elrettentését szolgálta volna.
Csakhogy- a tanulmány szerzőinek adatai szerint - a Triton-akcióban a korábbinál kevesebb hajó vett részt. Közben a líbiai válság is elmélyült, így az embercsempészek szinte akadálytalanul pakolhatták lélekvesztőkre a segítségükre szoruló menekülteket.
A kutatók szerint a számok önmagukért beszélnek.
A Földközi-tengeren Európa irányába tartók száma 2014 és 2015 első négy hónapjában ugyanannyi volt: 26 ezren próbálkoztak meg bejutni Európába. Csakhogy 2014 első négy hónapjában 60 ember halt meg út közben, 2015 jauárjától áprilisáig már 1687-en vesztették életüket.