Megfenyegették a német parlament török képviselőit

A német Bundestag
Bundestag
Vágólapra másolva!
Rendőri védelmet kaptak a német törvényhozás azon, török származású képviselői, akik nemrég megszavazták azt a határozatot, amely népirtásnak minősíti az örmények 1915-ös tömeges lemészárlását. Ankara bírálta a határozatot, a képviselőket pedig halálosan megfenyegették.
Vágólapra másolva!

Rendőri védelem alá helyezték a német szövetségi parlament (Bundestag) mind a 11 török származású tagját az Oszmán Birodalomban 101 éve elkezdett örményellenes vérengzéseket népirtásnak minősítő parlamenti határozatra érkezett fenyegetések miatt.

A Bundestag mind a 11 érintett képviselője személyi védelmet kapott, rendőrök kísérik őket Forrás: Reuters

A politikusokat súlyos, esetenként halálos fenyegetések érték. Például Cem Özdemirnek, az ellenzéki Zöldek társelnökének egy ismeretlen azt írta, hogy a határozat támogatását "német barátaid egyszer majd elfelejtik, de mi nem felejtünk".

Ankara nem örült

Mint arról az Origo is beszámolt, június elején fogadta el a német parlament azt a határozatot, amely népirtásnak minősíti az örmények 1915-ös tömeges lemészárlását. Ankara történelmi hibának tartja a Bundestag döntését, amelynek komoly hatása lesz a két ország kapcsolatára.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!