Már a tanárokat is elérte a török megtorlás

Recep Tayyip Erdogan elnököt támogató demonstráció Törökországban
Recep Tayyip Erdogan elnököt támogató demonstráció Törökországban
Vágólapra másolva!
Több 10 ezer embert ért el Törökországban a sikertelen puccskísérlet utáni leszámolás. A kritikusok szerint a lépések valódi célja, hogy Erdogan elnök megszabaduljon az összes politikai ellenfelétől.
Vágólapra másolva!

Már több mint 50 ezer embert érint Törökországban a puccskísérlet utáni megtorlás - írja a BBC. Ennyi embert tartóztattak le, rúgtak ki vagy függesztettek fel állásából arra hivatkozva, hogy részük volt a puccsban, és kapcsolatban állnak a puccs megszervezésével vádolt Fethullah Gülen köreivel.

A hétvégén még csak az államigazgatásban, valamint a rendőrség és a katonaság soraiban kezdődött tisztogatás, de tegnap már

tanárokat, egyetemi dékánokat és újságírókat is eltávolítottak az állásukból.

A TRT szerint azt is megtiltották, hogy tudósok külföldre utazzanak. 24 rádióadó és tévécsatorna működését is beszüntették.

Recep Tayyip Erdogan elnököt támogató demonstráció Törökországban. Megerősödve jön ki a puccskísérletből Forrás: AFP/Aris Messinis

A török média információi szerint a megtorlásban eddig

  • 15 200 tanár
  • 1577 egyetemi dékán
  • 8777 belügyminisztériumi dolgozó
  • 1500 pénzügyminisztériumi alkalmazott
  • és a miniszterelnöki hivatal 275 dolgozója érintett.


Korábban már letartóztattak vagy kirúgtak 6 ezer katonát és 9 ezer rendőrt, valamint felfüggesztettek 3 ezer bírót.

A Fethullah Gülent terrorista szervezet vezetésével vádoló Binali Yildrim miniszterelnök azt mondta a parlamentben, hogy a hitszónokhoz köthető embereket gyökerestül fogják eltávolítani. A török kormány közben továbbra is azt akarja elérni, hogy

az Egyesült Államok kiadja Gülent Törökországnak.

Erről Barack Obama és Erdogan tegnapi telefonbeszélgetésén is szó volt. A törökök szerint a kiadatáshoz elég, hogy nagyon erős a gyanú a hitszónok részvételére a puccskísérletben, amit Gülen természetesen cáfol.

Nemzetközi megfigyelők szerint Erdogan elnök, élve a kínálkozó alkalommal, a puccsban valóban szerepet vállalók mellett politikai ellenfeleivel is próbál leszámolni. Az ENSZ figyelmeztette Törökországot, hogy tartsa fenn a jog uralmát, és tartsa tiszteletben az emberi jogokat. Az EU korábban jelezte, hogy Törökország csatlakozási tárgyalásának végét jelenti, ha az országban újból bevezetik a halálbüntetést – ahogy azt több török vezető felvetette már.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!