Oroszország fokozatosan megszünteti a Törökországgal szemben bevezetett szankciókat - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök a török hivatali partnerével, Recep Tayyip Erdogannal folytatott keddi szentpétervári tárgyalásokat lezáró közös sajtótájékoztatón.
Az orosz elnök szerint a két ország prioritásként kezeli, hogy a válság előtti szinten állítsák helyre a kétoldalú kapcsolatokat. Mint mondta, megkezdődött a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok újjáélesztése.
Törökország és Oroszország képes újjáépíteni és a korábbinál is szorosabbra fonni kapcsolatait - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök az orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal közösen megtartott keddi szentpétervári sajtótájékoztatón.
Erdogan, aki ismét többször is "drága barátomnak" nevezte Putyint, elmondta, hogy Ankara kész megvalósítani Oroszországgal közösen a Török Áramlat gázvezetékprojektet és a Törökország első nukleáris erőművének megépítéséről 2010-ben kötött megállapodást.
Putyin közölte, hogy még a nap folyamán megbeszélést folytat Erdogannal a szíriai válságról is, katonai és hírszerzési vezetők bevonásával.
A két vezető most először találkozott azóta, hogy a török légierő tavaly novemberben légtérsértésre hivatkozva lelőtt egy szíriai bevetésen részt vevő orosz bombázót. A két ország gazdasági büntetőintézkedésekkel is súlyosbított elhidegülésének Erdogan június végi bocsánatkérő levele vetett véget.
Az ellene július 15-én sikertelenül megkísérelt katonai puccs óta a török államfő először látogatott külföldre. Putyin arról biztosította vendégét, hogy Oroszország mindig is ellenezte az alkotmányellenes fellépést. Erdogan méltatta, hogy az orosz elnök közvetlenül az államcsínykísérlet után felhívta és támogatásáról biztosította őt, és kijelentette: a török nép az isztambuli tömegtüntetésen kinyilvánította, hogy demokráciában kíván élni.
A török elnök hangsúlyozta, hogy a két ország viszonya "nagyon más időszak" előtt áll, és a két ország közötti szolidaritás segíteni fogja a regionális konfliktusok megoldását. Erdogan ezzel a szíriai konfliktusra utalt, amelyben Moszkva és Ankara egymással szemben álló szereplőket támogat.
A két vezető kézfogását és a tanácskozás előtt elmondott rövid nyilatkozatait a Rosszija24 orosz állami hírcsatorna élőben közvetítette. A megbeszéléseken az előzetes tájékoztatás szerint szó esik egyebek között a Török Áramlat gázvezetékprojekt felélesztéséről, valamint az első török nukleáris erőmű megépítéséről is, amelyről még 2010-ben állapodtak meg.