A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna
09:00VívásAnna Marton-Katherine Paredes
HUNPusztai Liza
11:15VívásLiza Pusztai-Michela Battiston
HUNSzűcs Luca
11:15VívásMartina Criscio-Luca Szucs
HUNKovács Richárd
12:20ÖkölvívásHarrison Garside-Richard Kovacs
HUNDósa Dániel
13:05VívásDaniel Dosa-Abdelrahman Tolba
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Három feltételezett terroristát fogtak Németországban

Vágólapra másolva!
Két török és egy német állampolgárt fogtak el a németországi Ulmban, akik a gyanú szerint pénzt juttattak az Iszlám Államnak. Régóta a hatóság látókörében voltak.
Vágólapra másolva!

Őrizetbe vették a németországi Ulmban az Iszlám Állam három feltételezett támogatóját - közölték szerdán a helyi hatóságok. A 20 és 25 év közötti fiatalembereket azzal gyanúsítják, hogy pénzt juttattak el a dzsihadista szervezetnek.

A feltételezett terroristák már hosszabb ideje a hatóságok látókörében voltak. Többek között azzal vonták magukra a figyelmet, hogy

Koránokat osztogattak járókelőknek

a Duna partján fekvő városban.

Abdeslam is járt Ulmban

A két török és egy német állampolgárt vasárnap vették őrizetbe kiterjedt és intenzív nyomozás után. A hatóságokat az érdekelte, hogy készültek-e arra, hogy Szíriába utazzanak és bekapcsolódjanak az Iszlám Állam fegyveres akcióiba.

A Stuttgarter Zeitung című lap beszámolója szerint őrizetbe vételük új fényben világítja meg a tavaly novemberi párizsi merényletek elkövetői köre lehetséges németországi kapcsolatainak kérdését.

A lap felidézte, hogy a francia fővárosban végrehajtott támadások legfőbb gyanúsítottja, a márciusban Brüsszelben elfogott

Salah Abdeslam tavaly október elején Ulmban járt.

A helyi rendőrség szerint valószínűleg azért, hogy elszállítson több szíriai férfit, akik a menedékkérők között szivárogtak be Németországba hamis útlevéllel. Egyikük Mounir Ahmed Alaaj lehet, akit Salah Abdeslammal együtt fogtak el.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!