Míg az ausztriai elnökválasztás vasárnap tartott második fordulójában 41 százalékos feldolgozottságnál a szabadságpárti jelölt Norbert Hofer a szavazatok 50,9 százalékát, míg a másik jelölt, a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellen a szavazatok 49,1 százalékát szerezte meg.
A voksok 72 százalékos feldolgozottságánál azonban megfordult a sorrend:
Alexander Van der Bellen, a Zöldek pártja által támogatott jelölt átvette a vezetést, 50,1 százalékkal, Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt jelöltje pedig 49,9 százalékon állt a Sora/ORF által közölt előzetes becslés szerint.
Az első fordulónál magasabb részvételi arányt jeleztek Bécsben, és számos tartományban is. Az ATV osztrák televízió által közölt adatok szerint 55 százalékos feldolgozottságnál a választási részvétel már 72 százalékos volt. Az áprilisi első fordulóban a részvétel 68,5 százalékos volt. Végleges eredmények hétfőre várhatók, amikor a levélben leadott szavazatokat is összeszámolják.
Mint arról az Origo beszámolt, a városi és a vidéki Ausztria összecsapásaként is jellemezhető az ausztriai elnökválasztás második fordulója. Norbert Hofer, a Szabadságpárt jelöltje inkább a falvakban és a kis településeken népszerű, míg Alexander Van der Bellen, a Zöldek aspiránsa a nagyvárosokban. A felmérések kiélezett küzdelmet mutatnak, de az első forduló előtt nagyot tévedtek.
Hofert sokan az osztrák szélsőjobb "vonzó arcának" tartják. Norbert Hofer, az FPÖ szépreményű ifjú politikusa hatalmas hullámokat kavart azzal, hogy nagy előnnyel megnyerte az elnökválasztás első fordulóját. Nagy szerepe volt abban, hogy a szélsőjobboldal enyhített a retorikáján, és így elfogadhatóvá vált sokak számára.