Jianu a Facebookon jelentette be lemondását – számolt be a Kronika.ro. Bár tételesen nem a büntető törvénykönyv és a bűnügyi perrendtartás módosításával indokolja döntését, bejegyzéséből egyértelműen kiderül, hogy vállalhatatlannak tartja a balliberális kormány intézkedését.
„Nem az én szakmai megítélésemért teszem, amit teszek, hanem a gyermekemért. Mit mondjak majd neki, amikor évek múlva a szemébe nézek? Hogy az apja egy gyáva volt, és hozzájárulását adta olyasmihez, amivel nem ért egyet, vagy emelt fővel távozott egy olyan történetből, amihez nem volt köze?” – írta a bejegyzésében.
A miniszter a román Szociáldemokrata Párt (PSD) tagja, és a kis- és középvállalkozásokért felelt a Victor Ponta vezette kormányban.
A lemondásról beszámoló Reuters emlékeztetett, hogy több mint negyedmillió ember tüntetett a Btk.-módosítás ellen szerdán, és ez volt a legnagyobb tiltakozás a kommunista rezsim 1989-es bukása óta. Az ellen tiltakoztak, hogy a módosítás gyakorlatilag amnesztiát ad többtucatnyi korrupt tisztségviselőnek.
Az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújt be a módosítás miatt, a bírák szervezete pedig az alkotmánybírósághoz fordul.
A Legfelső Bírói Tanács (CSM) után a román államfő is alkotmánybírósághoz fordult amiatt, hogy a bukaresti szociálliberális kormány sürgősségi rendelettel, a CSM véleményezése nélkül enyhített a büntető törvénykönyv szigorán.
Klaus Iohannis csütörtöki sajtóértekezletén úgy értékelte: a kormány nyilvánvalóan alkotmányos természetű jogvitába keveredett az igazságszolgáltatással, amit csak a taláros testület tud rendezni.