A szöuli média jelentései szerint mintegy húszezer rendőrt mozgósítottak az alkotmánybíróság épülete és a közintézmények védelmére. A legmagasabb készülségi fokozatot várhatóan szombat este oldják fel.
Az utóbbi napokban ugyanis az elnök ügye alaposan megosztotta a lakosságot, tüntetők ezrei özönlötték el a dél-koreai fővárost, egyik részük azt követelte, hogy a korrupciós botrány miatt államfői tisztségéből felfüggesztett Pak Gun Hje mondjon le, másik részük viszont visszahelyezése mellett foglalt állást.
Tíz embert vittek kórházba, akik közül az egyik halálos áldozat egy 72 éves férfi. Ő az AP amerikai hírügynökség beszámolója szerint felmászott egy rendőrbuszra, és leesett, beverte a fejét, majd erősen vérezni kezdett. Kórházba vitték, de nem tudták megmenteni. A másik haláleset okáról egyelőre nem adtak tájékoztatást a hatóságok.
Az alkotmánybírósági döntés utólag jóváhagyta az elnök eltávolításának a parlament által december 9-én elkezdett intézményes folyamatát, így Pak Gun Hje kénytelen végleg lemondani tisztségéből. A törvények értelmében hatvan napon belül új államfőt kell választani az ország élére.
Pénteken már megszülettek az első külföldi reagálások. Az Egyesült Államok szöuli nagykövetségének szóvivője nyilatkozatában leszögezte: Washington továbbra is "rendületlen szövetségese, barátja és partnere" Dél-Koreának. "Végtére is a dél-koreai nép belügye, hogy demokratikus úton döntsön, és mi ezt tiszteletben tartjuk" - mondta a szóvivő. A Reuters hírügynökség emlékeztetett, hogy az országban 28 500 amerikai katonai állomásozik.
Kisida Fumio japán külügyminiszter tokiói nyilatkozatában hangsúlyozta: országa a jövendő új dél-koreai elnökkel is szoros kapcsolatokat kíván kiépíteni, hiszen Tokió számára rendkívül fontos az együttműködés Szöullal az Észak-Koreával kapcsolatos problémák kezelésében.