Az iraki hadsereg benyomult Moszul nyugati részébe

Moszul
Members of the Iraqi army's 9th Division fire a multiple rocket launcher from a hill in Talul al-Atshana, on the southwestern outskirts of Mosul, on February 27, 2017, during an offensive to retake the city from Islamic State (IS) group fighters. / AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
Vágólapra másolva!
Az iraki hadsereg közleménye szerint az Iszlám Állam dzsihadistái ellen harcoló iraki erők vasárnap heves harcok után benyomultak négy nyugat-moszuli kerületbe.
Vágólapra másolva!

Az iraki terrorelhárítás hajnalban indított támadást al-Urajbi és Rifaj visszaszerzéséért, és sikerült áttörnie a dzsihadisták védelmi vonalát. Az utcáról utcára haladó különleges erők és a szélsőségesek között a nap folyamán folytatódott a harc.

Mosul ostroma Forrás: AFP/Aris Messinis

Eközben a hadsereg 9. páncélos hadosztálya és a szövetségi rendőrség elitcsapatai folytatták előrenyomulásukat al-Iktiszadijnban, illetve a szomszédos Július 17-e kerületben, amely a dzsihadisták egyik legjelentősebb bázisa.

A hadsereg közleménye szerint itt is sikerült felmorzsolni a szélsőségesek védelmi vonalát.

Az iraki erők május 4-én új frontot nyitottak Moszul északnyugati részén az Iszlám Állammal szemben, hogy tehermentesítsék az óvárosban ólomléptekkel haladó csapatokat. A sűrűn lakott óvárosban körülbelül 400 ezren élhetnek még a dzsihadisták uralma alatt, és szűk sikátorok nehezítik a kormányerők haladását.

Az Iszlám Állam utolsó iraki bástyájának számító Moszul felszabadításáért októberben indítottak offenzívát. A 2014 óta a dzsihadisták kezén lévő város keleti feléből január végén sikerült kiszorítani a szélsőségeseket. A Tigris folyó által kettészelt város nyugati felének visszaszerzéséért február 19-én kezdődtek hadműveletek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!