Újra látható az elárasztott székely falu
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/-V1yfL92u2zeWwT7o8zQR2Z0I5KMsISV3TkhFOr5CgE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EwOGJkZTM3NGNjNjQ4YzU4NTMxNTAwNWUxODFlNzg0.webp)
Láthatóvá vált a vízzel elárasztott egykori település, Bözödújfalu. A falut a Küsmöd-patak völgyében alapították még a 16. században,
de a javarészt magyarok lakta települést 1994-ben elárasztották.
Az egykori település nyomai azért látszódnak, mert két hónap alatt nyolc méterrel csökkentették az elárasztással keletkezett mesterséges tó vízszintjét. Erre azért volt szükség, hogy a vízgazdálkodási vállalat szakemberei meg tudják javítani a hidat, amelynek
egyik összekötő eleme februárban a vízbe esett.
A következő hetekben tovább apasztják a tározó vizét.
A Bözödújfalusi-víztározót 1988-ban kezdték el építeni, emiatt már 1985-ben megkezdték a lakosság kitelepítését.
Az egykori falu emlékét márványtábla őrzi.
2014. június 29-én összeomlott a falurombolás szimbólumának számító templomtorony, ezzel a falu utolsó létesítménye is eltűnt.