Újabb részletek derültek ki a tatárföldi buszbalesetről
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/LUIumqztF4rMdHZTAcLVjpva_-5MAOODdYjgB99ukJg/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwYTdkNGIzNWIxZjQ1NWJiMzVkZjk4MTg1NmQyMzI2.webp)
A hatóságok közlése szerint a baleset helyi idő szerint röviddel éjfél után történt Zainszk város közelében, Moszkvától mintegy ezer kilométerre keletre.
A busz egy pótkocsis teherautóval ütközött össze, felborult, majd kigyulladt és teljesen kiégett.
2017. július 2.
Az első jelentések szerint a busz sofőrje előzés közben feltehetően elvesztette uralmát a kormány felett, de nem tudni pontosan, hogyan történt az ütközés, a vizsgálatok még folynak. A Rosszija 24 hírtelevízió később azt a változatot ismertette, amely szerint az autóbusz jobb első kereke az ütközés következtében leszakadt, ezért borult fel a jármű.
A helyi rendőrségi jelentések szerint a buszban 29 ember utazott a vezetővel együtt,
tizennégy holttestet húztak ki a busz roncsai közül, tizenketten kerültek kisebb-nagyobb sérülésekkel kórházba,
így a busz két sofőrje is, három ember épségben került ki a balesetből.
A halottak között két gyermek is van.
Az illetékes igazságügyi szervek büntetőjogi eljárást kezdeményeztek a szerencsétlenség ügyében, erről részleteket nem közöltek.
Az újabb információk szerint a teherautó sofőrjét őrizetbe vették.