Észak-koreai halászokat mentett ki a tengerből a japán partiőrség
![japán](https://cdn.origo.hu/2023/12/a0PTZ4hK2S-Cb-yfDGYuyhtRowEaYKvauPQTK19CNJQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFlYjhjMTI1YmMxZjQ2MmY4ZjZjMDY3ZGJkYjc3YTRi.webp)
Az észak-koreai halászok a japán tengeren horgásztak, amikor az egyik csónak 3 fővel a fedélzetén felborult.
Mivel már a közelükben volt a japán partiőrség járőrhajója, a másik 10 észak-koreai halász hátrahagyta a vízben vergődő társakat.
A eset szerda késő délután történt 360 kilométerre a Noto félszigettől, ahol végül a japán katonáknak sikerült időben kimenteniük a bajba jutott észak-koreai halászokat.
A japán kormányszóvivő, Josihide Suga elmondta, hogy az észak-koreaiak arról számoltak be, hogy összesen 13-an indultak halászni 4 csónakkal.
Azzal védekeztek, hogy elsodorta őket az ár, és kimnetésük után azt kérték, hagy mehessenek vissza hazájukba a családjukhoz.
A japán vezetés a kimentett észak-koreai halászok kérést tiszteletben tartotta, és ma (csütörtök) reggel a partiőrség emberei felrakták őket egy észak-koreai zászló alatt közlekedő teherhajóra.
- tette hozzá Suga, aki szerint éjszaka egy katonai repülőgépet is kiküldtek a térségbe, hogy végigpásztázza a japán felségvizeket. Azaz meggyőződtek arról, hogy a másik 10 észak-koreai halász épségben hazatért még szerda éjjel.