A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNDósa Dániel
13:05VívásDaniel Dosa-Abdelrahman Tolba
HUNMárton Anna | Pusztai Liza
14:30VívásLiza Pusztai-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
14:30VívásLuca Szucs-Yoana Ilieva
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Szigorította Japán az Észak-Koreát sújtó gazdasági szankciókat

Vágólapra másolva!
Tovább szigorította Japán a Phenjant sújtó gazdasági büntetőintézkedéseit, amikor újabb észak-koreai vállalatok vagyonának befagyasztását jelentette be pénteken a japán külügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

Az intézkedés 19, a pénzügy, a bányászat és a közlekedés területén tevékenykedő vállalatot érint. A szóban forgó cégekkel szemben az Egyesült Államok már korábban bevezetett szankciókat.
A tokiói külügyminisztérium hangsúlyozta:

Japánnak a szankciók melletti elkötelezettségét mutatja, hogy ilyen egyoldalú lépést tesz még az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülése előtt,

amelyen az észak-koreai helyzetet vitatják meg pénteken New Yorkban.

A japán kormányszóvivő elmondta, hogy a legutóbbi, november végén végrehajtott észak-koreai rakétakísérletre válaszul döntöttek az újabb büntetőintézkedésekről.

Japán az Észak-Koreára nehezedő nyomás fokozásával azt akarja elérni, hogy Phenjan engedje haza azokat a japán állampolgárokat, akiket még az 1970-es és 1980-as években rabolt el, illetve hogy

hagyjon fel atomfegyver- és rakétafejlesztési programjával.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!