James Robart - akit az előző republikánus elnök, George W. Bush nevezett ki - elutasította a kormány jogászainak érvelését, miszerint államok nem támadhatják meg az elnöki rendeletet. A keresetet Washington és Minnesota nyújtotta be súlyos károkozásra hivatkozva, a bíró pedig igazat adott nekik.
Robart vitathatónak találta azt is, hogy a Trump-kormányat a 2001. szeptember 11-i merényletekkel indokolta az intézkedést. A szövetségi bíró indoklása szerint nem követtek el támadásokat a hét országból származók az Egyesült Államokban.
A bíró szerint ahhoz, hogy Trump rendelete alkotmányos legyen, tényekkel kell alátámasztani, nem pedig fikcióval.
Bob Ferguson, Washington állam főügyésze közölte: a bírói döntés azonnali hatállyal felfüggesztette a rendelet végrehajtását az Egyesült Államok területén. Hozzátette:
A mai napon győzött az alkotmány. Senki sem áll a törvény felett, még az elnök sem".
James Robart bíró rendelete addig hatályos, amíg a bíróság mérlegeli, hogyan folytatódjon az ügy. A határőrség tájékoztatta az amerikai légitársaságokat arról, hogy ismét felengedhetik az - ideiglenesen hatályát vesztett - elnöki rendelet által sújtott állampolgárokat a járataikra. Azoknak viszont, akiknek a rendelet miatt visszavonták a vízumát, újra igényelniük kell.
Mint arról az Origo is beszámolt, a január 27-ei elnöki rendelet értelmében 90 napra azonnali hatállyal felfüggesztették a beutazást Szíriából, Irakból, Iránból, Szudánból, Líbiából, Szomáliából és Jemenből.
Trump egyúttal felfüggesztette a szíriai menekültek befogadását, és 120 napra leállította az Egyesült Államok teljes menekültprogramját.
Sean Spicer fehér házi szóvivő a bírói döntésre úgy reagált: az elnöki rendelet, amelynek célja az emberek védelme, törvényes és helyénvaló.
Spicer tudatta azt is, hogy a kormány mihamarabb fellebbez a döntés ellen. Az igazságügyi tárca egy szóvivője azonban közölte: még vár a fellebbezéssel. A rendelettel kapcsolatban több keresetet is benyújtottak, a seattle-i a legátfogóbb döntés, amely eddig született.
Beutazhat az USA-ba az életmentő műtétre váró iráni kisbaba
Még a beutazási tilalmat felfüggesztő seattle-i bírósági döntés előtti hír, hogy Andrew Cuomo, New York állam kormányzójának közlése szerint rendkívüli eljárás keretében beutazhat az Egyesült Államokba életmentő szívműtétre a bevándorlási rendelet által sújtott iráni kisbaba.
A kislány családja a héten akart az Egyesült Államokba utazni, miután turistavízumot kapott Dubajban, ám az akkor még hatályos elnöki rendelet miatt visszafordították őket. A Nemzetközi Menekültsegítő Program és New York állam kormányzója azonban elérte, hogy mentességet kapjon Fatima és családja.