Az igenek vezetnek a török népszavazáson

Turkish President Erdogan in Uzbekistan TURKEY MUSLIM Turkish Recep Tayyip Erdogan DIPLOMACY Islam OFFICIAL VISIT tomb Shrine Shire
Erdogan inkább keletre fordulna
Vágólapra másolva!
A leadott szavazatok 90 százalékát dolgozták fel eddig, az első eredmények szerint szűken vezetnek az alkotmánymódosítás-pártiak. Erdogan eddig is erős elnöke volt Törökországnak, most még erősebb lehet.
Vágólapra másolva!

Az első részeredmények szerint az igen szavazatok állnak győzelemre a vasárnap török népszavazáson, amelyet az elnöki rendszer bevezetéséről tartottak – adta hírül az NTV török televízió. A szavazatok 25 százalékos feldolgozottsága mellett az alkotmánymódosítást támogató voksok aránya 63 százalék volt, a szavazatok 60 százalékos feldolgozottságánál az igenek aránya viszont már csak 57 százalék volt.

A voksok 90 százalékos összesítésénél az igeneknek szűk, 52,7 százalékos előnye van csupán.


Az alkotmánymódosítás ellenzői 47,3 százalékon állnak – közölte a török média.

Recep Tayyip Erdogan Forrás: AFP/2016 Anadolu Agency/Kayhan Ozer

Érdekes adat, hogy a németországi törökök körülbelül 60 százaléka támogatta Erdogan elnök javaslatát, holott korábban tartotta magát az a nézet, hogy a nyugati török diaszpóra inkább az elnökkel szemben voksolna. Ugyanakkor a török főváros, Ankara, ha csak minimális különbséggel (50,1 százalék) is, de elutasította Erdogan ötletét.

A részvételi arány rendkívül magas volt, az első jelentések szerint a szavazásra jogosultak 85,7 százaléka járult az urnákhoz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!