A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna
09:00VívásAnna Marton-Katherine Paredes
HUNPusztai Liza
11:15VívásLiza Pusztai-Michela Battiston
HUNSzűcs Luca
11:15VívásMartina Criscio-Luca Szucs
HUNKovács Richárd
12:20ÖkölvívásHarrison Garside-Richard Kovacs
HUNDósa Dániel
13:05VívásDaniel Dosa-Abdelrahman Tolba
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Észak-Korea hajlandó tárgyalni a tárgyalásokról

Vágólapra másolva!
Észak-Korea elfogadta azt a dél-koreai javaslatot, hogy a két ország január 9-én Panmindzsonban magas szintű egyeztetéseket kezdjen a kétoldalú tárgyalások újraindítása jegyében - jelentette be pénteken a két Korea egyesítésének ügyeivel foglalkozó szöuli minisztérium.
Vágólapra másolva!

Dél-Korea a napokban tett javaslatot magas szintű tárgyalásokra a két ország között arról, hogy Észak-Korea vegyen részt februárban a téli olimpián a dél-koreai Phjongcshangban. Előzőleg, újévi köszöntőjében Kim Dzsongun azt mondta, kész párbeszédet kezdeni Szöullal, és mérlegelni fogja, hogy országa részt vegyen-e az olimpián. Phenjan most hivatalos faxüzenetben is jelezte, hogy kész a magas szintű megbeszélésekre - közölte a minisztérium.

Kim Dzsongun észak-koreai vezető utasítására egyébként közép-európai idő szerint szerda reggel helyreállították a két Korea közötti kommunikációs forródrótot. Phenjan azért állította le a működését 2016 februárjában, mert így tiltakozott az ellen, hogy Dél-Korea bezárta a két ország közös ipari komplexumát.

A határ menti településen, Panmindzsonban írták alá a koreai háborút (1950-1953) lezáró tűzszüneti megállapodást.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!