Saját ürülékükben, szeméthalmok között éltek az éhező gyerekek
![doboz, sivatag, Amerika](https://cdn.origo.hu/2023/12/rKvtYQkq3QihKcUTIkeFh4XLRwyPimXpB06hUdfYQ9o/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MzlmYjliZDIwNDQwZTNiNjQwOTg1YzVhNjBjMTdh.webp)
A család egy sivatagi közösségben élt, rendkívüli körülmények között. A rendőrség szerint a gyerekek mind alultápláltak voltak - írja a BBC News.
A szülőket gyerekek ellen elkövetett szándékos kegyetlenség gyanújával letartóztatták. A rendőrök egy ellenőrzés során véletlen találtak rá egy lakókocsira, és egy téglalap alakú, rétegelt lemezekből álló dobozra.
A doboz 6 méter hosszú, egy méter magas, és nagyjából 3 méter széles volt a rendőrségi jelentés szerint.
Az ingatlanban se villany, se pedig víz nem volt. Több óriási lyukat, szeméthalmokat és emberi ürüléket találtak a helyszínen
- közölték a hatóság munkatársai.
A seriffhivatal szóvivője elmondta, hogy az anya a dobozban együtt élt a gyerekekkel, míg az apa a lakókocsiban.
A helyszínen, az "ingatlan" körül 30-40 macskát is találtak.
A szülőket százezer dolláros, azaz nagyjából 25 millió forintos óvadék ellenében engedik csak szabadlábra.