A vahhábita olajmonarchia befolyásos tanácsadói testülete, a Súra Tanács jóváhagyta azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében akár öt évig terjedő börtönbüntetéssel és 300 ezer szaúdi riál (22 millió forint) pénzbírsággal büntetnék a szexuális zaklatás elkövetőit.
A jogalkotói hatalommal nem bíró tanács egyik női tagja úgy fogalmazott:
a törvénytervezet a legjobb időben született,
ugyanis egyre több nőt lehet látni az utcán. Hozzátette: a jogszabály szóbeli és tettleges zaklatásra is vonatkozik.
A közel-keleti országban egyre nagyobb befolyással bíró Mohamed bin Szalmán koronaherceg tavaly kötelezte el magát a szaúdi társadalom és gazdaság korszerűsítése mellett. A trónörökös az utóbbi hónapokban "körüludvarolta" országa szövetségeseit reformelképzelései megvalósításához.
Ennek érdekében több száz milliárd dolláros befektetésekről tárgyalt az Európában, illetve az Egyesült Államokban tett látogatásai során.
A koronaherceg reformterveinek egyik mérföldköve a nők autóvezetési tilalmának eltörlése.
Szaúd-Arábia az egyetlen ország a világon, ahol egyelőre törvény tiltja, hogy a nők autót vezessenek. A tilalom június 24-én megszűnik.
Jogi aktivisták ugyanakkor óvatosságra intettek annak fényében, hogy az utóbbi két hétben egy tucat, a nők autóvezetési tilalma és a férfi gyámsági rendszer eltörléséért kampányoló aktivistát őrizetbe vettek.