A regény főhőse Holden Caulfield 17 éves amerikai gimnazista, akit éppen a negyedik iskolából rúgtak ki. A cselekmény egy meg nem értett, a társadalmi konvenciókat befogadni és gyakorolni képtelen, s ezért mindenünnen kitaszított kamasz háromnapos kálváriája.
A Lennon-gyilkosságon kívül ez a kultikus könyv több más híres gyilkosságnál feltűnt. Mark David Chapman a huszonhetedik fejezetnek titulálta a Lennon-gyilkosságot a huszonhat fejezetes regényben. A tárgyalásán és vallomásában is a könyvből emelt ki egy sort, és a kihallgatásán is azt állította: a könyv inspirálta arra, hogy meggyilkolja a híres zenészt.
John Hinckley Jr., aki Ronald Reagan elnök ellen követett el merényletet, szintén olvasta a könyvet. A nyomozók megtalálták a regény egyik példányát Hickley szobájában. Az inspirációját mégis egy filmtől kapta. Hinckley menthetetlenül szerelmes lett Martin Scorsese a Taxisofőr című filmjének fiatal sztárjába, Jodie Fosterbe. Állítása szerint a filmben történt események ösztönözték arra, hogy az elnökre támadjon.
Robert Brando, aki 1989-ben otthona bejáratánál agyonlőtte Rebecca Schaeffer színésznőt, szintén a Zabhegyező-t olvasta.
Salman Rushdie könyve több haláleseményt is előidézett. 1989-ben Pakisztánban hat, a könyv ellen tiltakozó tüntető halt meg. Őket tizenegy másik követte Mumbaiban.
1991-ben a könyv japán fordítóját találták holtan. Törökörszágban a könyv török fordítója halt meg egy hotelben keletkezett tűzben. Az olasz fordítót megszúrták, de ő csodával határos módon túlélte a támadást.
Több tucat olyan könyvesboltba dobtak égő fáklyákat, ahol a könyvet árulták. A The Riverdale Press New York-i irodája a porig égett, mikor állást foglaltak a könyv mellett az egyik cikkükben.
Christopher Wilder sorozatgyilkos 1980-as években nyolc fiatal lányt rabolt el és ölt meg, és aztán végzett magával is. A férfi személyes tárgyai között találták meg A lepkegyűjtő című könyvet.
A Kansas City mészáros néven ismert sorozatgyilkos Robert Berdella elrabolt, megkínzott, megerőszakolt majd megölt legalább hat férfit.
Berdella a kollektor nevet is magán viseli, amit a könyv eredeti címel, a The Collector miatt kapott.
Leonard Lake és Charles Ng elraboltak, majd megöltek harminc nőt, a vallomásuk alapján a könyv inspirálta őket erre.
1988-ban Jeffrey Lyne Cox kicsalta tanárát az osztályteremből, majd bezárta társait a terembe. A fiatalok végül kiszabadultak.
1989-ben Dustin Pierce tartotta fogva osztálytársait közel kilenc órán át, mire kiszabadították őket. A könyvet olvasta, mielőtt bezárta társait.
Barry Loukaitis 1996-ban zárta be diáktársait egy terembe, és míg fogságban tartotta őket, a könyvből olvasott fel nekik. Ez a túszdráma végül három áldozattal járt.
Michael Carneal egy évvel később megölte három társát, és további kettőt súlyosan megsebzett az iskolai imakörből.
Az író, Stephen King 1999-ben maga kérte, hogy ne nyomtasanak többet a könyvéből.
A tizennégy éves Michael Hernandez a könyv hatására, a regény főszereplőjének mimikáját használva késsel támadt osztálytársára, aki belehalt a sérüléseibe.
1973-ban egy tizenhat éves angol fiú öltözött be a könyvben szereplő banda ruházatába, majd agyonszurkált egy másik, fiatalabb fiút.
John Ricketts szintén a banda tagjának öltözött, majd egy nőt kezdett molesztálni.