Továbbra is rekordmagas támogatottságot mérnek a bevándorlásellenes Svéd Demokratáknak (SD) az ország közvélemény-kutató intézetei. A legújabb kutatás szerint az SD támogatottsága 25 százalék fölött van, így egyelőre a párt a legnagyobb esélyes arra, hogy megnyerje a szeptember 9-i parlamenti választást. A korábbi 49 fős képviselőcsoport akár 100 tagúra is nőhet a 300 fős parlamentben.
Pont a svédországi példa irányítja rá a nemzetközi közvélemény figyelmét arra, hogy milyen gyorsan változik meg a skandináv országok korábban szilárdnak hitt pártrendszere. Bár az utóbbi időben nagy figyelmet szentelnek az észak-európai országok bevándorlásellenes pártjainak,
Dániában, Finnországban és Norvégiában a radikális jobboldali pártok gyökerei legalább az 1970-es évekre nyúlnak vissza.
Ezzel szemben Svédországban újabb jelenségről van szó: a bevándorlásellenes Svéd Demokraták párt csak 2010-re, alapítása után bő 20 évvel később szilárdította meg jelenlétét a svéd pártrendszerben.
A skandináv országokban ezek a pártok többnyire egyre nagyobb népszerűséget, és általában 20 százalékos támogatottságot élveznek. E fejleményhez szorosan kapcsolódik a térségbe irányuló migráció és a nyomában fellépő bűnözés. Mivel a bevándorlás valószínűleg továbbra is kiemelt helyet kap a politikai napirenden, ezért nem várható, hogy ezen pártok jelentősen meggyengülnének.
A bevándorlásellenes erők a skandináv országokban már több fontos eredményt is elértek. Itt elsősorban Norvégiát, Dániát és Finnországot kell kiemelni, ahol ezek az erők vagy kívülről támogattak már kormányokat, vagy pedig maguk is a kormánykoalíció részesei voltak. Ezeknek a pártoknak köszönhetően az érintett országokban
jelentősen szigorították a bevándorlási szabályokat, a családegyesítéseket megnehezítették, valamint csökkentették a menekültstátusz után járó jóléti kiadásokat.
Mivel Svédországban egyelőre a kormánypolitikát nem tudták befolyásolni a bevándorlásellenesek, ezért minden felmérés szerint ott bír a legnagyobb támogatottsággal ezen párt.
Az érintett pártok meglehetősen nagy utat jártak be az elmúlt évtizedekben. Míg Finnországban a bevándorlásellenes erő egy korábban a vidéki gazdák érdekeit védő pártból nőtt ki, addig Dániában és Norvégiában az elődök az állami korrupció, a magas adók és a túlburjánzó bürokrácia ellen léptek fel. Mindezektől eltér Svédország példája, ahol az SD a kezdetektől fogva fellépett a bevándorlás ellen. Ami közös az érintett pártokban, hogy mindnyájan ellenzik a mélyebb uniós integrációt, bár Norvégia, mivel nem tagja az EU-nak, ezért ott ez a kérdés kisebb szerepet is kap.
Értelemszerűen ezen pártok megerősödésében döntő szerepet játszott a bevándorlás ellenzése, de nem csupán emiatt sikerült több alakulatnak elérnie, hogy részesei legyenek egy-egy kormánynak. Norvégiában a Haladó Párt annak is köszönhette az áttörését, hogy a 2000-es évek végén a balközép kormánnyal szemben éppen a jóléti állam vívmányainak a megőrzése mellett állt. Finnországban az Igaz Finnek 2011-ben annak köszönhették az áttörésüket, hogy
élesen felléptek a görögországi eurózónás mentőcsomag ellen.
A bevándorlásellenes pártok sikerében a pártelnök személye is döntő szerepet játszott. Timo Soini, az Igaz Finnek vezetője, vagy éppen Jimmie Akesson, az SD elnöke képes volt szakítani a már megszokott pártelnöki sémákon és beszédmódon, amit már egyébként untak a választók. Azzal, hogy retorikailag és külső megjelenésben újat vittek a helyi politikába, nagyban segítette az általuk vezetett pártot abban, hogy jelentősen növeljék a támogatottságukat.
Az északi radikális erők megerősödése a politikailag korrekt beszéd végét is jelentette a skandináv országokban. Azzal, hogy több országban meghatározó szerepet töltenek be a politikai életben, hozzájárultak ahhoz, hogy a korábban tabunak számító kérdésekben, legfőképpen a migráció és a bevándorlók integrációja terén sokkal nyíltabban lehet beszélni, és megfogalmazni a problémákat. A radikális erők hozzájárultak ahhoz is, hogy
a közösségi média felhasználása révén átformálják a hagyományos médiateret.
Értelemszerűen a bevándorlásellenes erők megerősödésére a hagyományos erőknek is reagálnia kellett. Például Dániában a jobbközép kormánykoalíció nagyrészt magáévá tette a bevándorlásellenes lépéseket, új, a korábbinál sokkal szigorúbb törvényt is elfogadtak. Persze van olyan példa is, amikor továbbra is a teljes izolációval próbálkoznak a nagyok. Svédországban továbbra is mindenfajta együttműködést kizártak a hagyományos erők az SD-vel. Bár 2017 januárjában a svéd konzervatívok bejelentették a szándékukat, hogy bizonyos kérdésekben hajlandóak egyeztetni a demokratákkal, de a nyilatkozat miatt megbukott a pártelnök, és jelentős százalékokat vesztettek a konzervatívok.
Jól látszik, hogy szemben az 1950-2000 közötti időszakkal, a skandináv országok politikai rendszere dinamikusan változik. Azokban az évtizedekben abszolút domináns pozícióban voltak a szociáldemokrata erők. Azonban a meglehetősen liberális bevándorlási szabályok miatt lassanként párhuzamos társadalmak kezdtek kialakulni az északi országokban. Mindez alapvetően forgatta fel a pártrendszert, és egyre többen fordulnak a korábban még szélsőjobboldalinak címkézett pártok felé, akik mára a politikai rendszer fontos részei lettek.