Szijjártó Péter szerint átverés az ENSZ globális migrációs csomagja

Új balkáni útvonalon érkeznek a migránsok
Vágólapra másolva!
Ez az első olyan ENSZ-dokumentum, amely globálisan foglalkozik a migráció kérdésével, a szöveget másfél évig tartó egyeztetések előzték meg.
Vágólapra másolva!

A tagországokra jogilag nem kötelező, harminchárom oldalas, 23 célt megfogalmazó dokumentumot (The Global Compact for Safety, Orderly and Regular Migration) hivatalosan december közepén fogadják majd el a marokkói Marrákesben tartandó állam- és kormányfői értekezleten.

Az

Egyesült Államok még tavaly kivonult

a tárgyalásokról.

Miroslav Lajcák, az ENSZ-közgyűlés elnöke azt mondta: habár a dokumentum jogilag nem kötelező jellegű, meg fogja változtatni a világ viszonyulását a migrációhoz, hasonlóképpen, mint a 2030-as, és ugyancsak nem kötelező Fenntartható Fejlődési Keretrendszer, amely a szegénység elleni harcra, a fejlődés elősegítésére és a környezet megóvására sarkallta a világot.

Forrás: MTI/AP/Renata Brito

Louise Arbour, az ENSZ-főtitkár nemzetközi migrációért felelős különleges képviselője azt hangoztatta, hogy

a migrációs csomag keretet ad a nem biztonságos és szabályozatlan migráció visszaszorítására,

és egyben megállapodás a tagországok közötti együttműködésről. „Idővel felül fogjuk vizsgálni a csomag egyes részleteit, esetleg szilárdabb mechanizmusokat építünk bele”, de a dokumentum már ebben a formában is jó irányba tett lépés. Szerinte a legtöbb ország egyetért abban, hogy a jól kezelt migráció gyümölcsöző.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban a csomagról szóló tárgyalássorozatán felszólalva azt mondta: a magyar kormány első számú célja továbbra is az ország és a magyar emberek biztonságának megőrzése. Hangsúlyozta:

Magyarország nem ért egyet az ENSZ globális migrációs csomagjának végleges szövegtervezetével,

mert annak középpontjában a migránsok jogai állnak, holott nemcsak rájuk kellene összpontosítani, hanem azoknak a jogaira is, akik a saját hazájukban szeretnének élni biztonságos és nyugodt körülmények között.

Forrás: MTI/EPA/Mission Lifeline/Felix Weiss

Szijjártó Péter az MTI-nek azt mondta: a korábban állítottakkal szemben a globális migrációs csomag a nemzetközi jogrendszer részévé fog válni, hivatkozási pont lesz a nemzeti és nemzetközi jogalkalmazásban, ezért írja elő, hogy minden országnak saját nemzeti programot kell kidolgoznia a csomag intézkedéseinek alkalmazására és végrehajtására. Megjegyezte:

ez ugyanaz a folyamat, mint amit korábban „a kvótákkal játszottak le az Európai Unióban”,

először azt a látszatot keltették, hogy a kvóták csak önkéntesek lesznek, majd a végén kötelezőek lettek.

A külügyminiszter elmondta: mivel a csomag előírja nemzeti programok megalkotását a végrehajtás érdekében, szerdán arra tesz előterjesztést a kormánynak, hogy Magyarország lépjen ki a globális migrációs csomag elfogadásának folyamatából, és tegye világossá, hogy semmilyen módon nem tartja önmagára nézve irányadónak a csomag egyetlen intézkedését vagy iránymutatását sem.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!