Elpusztult az az állatkerti róka is, amelyet egy kiszabadult jaguár támadott meg

jaguár
Az amazonasi esőerdők súlyosan veszélyeztetett nagymacskája, a jaguár
Vágólapra másolva!
A jaguár hétvégén tört ki New Orleans-i állatkert ketrecéből, majd megtámadott egy emut, öt alpakát és két rókát. A támadásban sebesült meg a Rusty nevű róka is.
Vágólapra másolva!

Az Audubon állatkert bejáratához fotókat, plüssállatokat és cukorkákat helyeztek el a gyászoló látogatók a szombati baleset után.

Hétfőn újabb áldozatról értesülhettek: a Rusty nevű róka is elpusztult.

A Valerio nevű

hároméves hím jaguár szombaton, az állatkert nyitása előtt szabadult ki a karámból.

Egy órán belül befogták, de addigra komoly pusztítást végzett az állatkertben. A dolgozók közül senki sem sérült meg. A hatóságok vizsgálják, hogy szökhetett ki Valerio a karámjából.

Illusztráció Forrás: Wikimedia Commons

Az állatkert hétfő délutáni közleménye szerint a jaguárok házának acélsodrony-tetején volt egy rés, ami elég nagy lehetett ahhoz, hogy az állat kiférjen rajta.

Az állatkert szombaton már nem nyitott ki.

Vasárnap nagy tömeg várta a nyitást,

a jaguárok kifutója azonban egy időre zárva marad.

A közlemény arra is kitért, hogy a szakemberek megvizsgálták a többi nagy testű húsevő lakóhelyét, és nem találtak semmit, ami „aggodalomra adna okot”.

„Jaguárjaink a színfalak mögött, biztonságos éjszakai szálláson laknak, amíg a vizsgálat le nem zárul, és el nem végezzük a javításokat. Nem tudjuk, mikor nyithatjuk ki újra a jaguárházat” – írták.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!