A szemben álló felek képviselői Ahmed al-Dierdiry szudáni külügyminiszter jelenlétében írták alá az újabb megállapodást. Két dél-szudáni ellenzéki csoportosulás, a Volt Politikai Foglyok és az Együtt azonban távol maradt tiltakozása jeléül. Dierdiry jelezte: folytatják a tárgyalásokat e csoportokkal, hogy rábírják őket a mihamarabbi csatlakozásra.
A szerdán aláírt egyezmény értelmében
Kiir megtartja tisztségét a 36 hónapig tartó átmeneti időszak alatt, az első alelnök pedig Machar lesz.
A megállapodás ezenkívül rendelkezik egy 550 fős parlament megalakításáról, ebben 332 képviselőt a jelenlegi kormány, 128-at Machar csoportja, 50-et az ellenzéki pártszövetség, 30-at egyéb politikai csoportosulások és 10-et a Volt Politikai Foglyok fognak adni a tervek szerint.
A felek megállapodtak ezenfelül egy bizottság létrehozásában, amelynek három hónapja van, hogy kidolgozza a regionális hatalommegosztásra vonatkozó tervet, ha ez nem sikerül, a kérdést népszavazásra bocsátják.
A dél-szudáni fegyveres ellenzék júliusban, néhány nappal az előző megállapodás létrejötte után fel is rúgta azt, mondván:
elutasítják azt, hogy vezetőjük, Machar a jövőben ismét alelnöki tisztséget töltsön be régi riválisa, Kiir államfő oldalán,
bár ez központi eleme volt az ugandai fővárosban, Kampalában megkötött előző egyezségnek.
A világ legfiatalabb államának számító, 2011 óta független Dél-Szudánban 2013 decemberében mérgesedett el a viszály az eltérő etnikai csoporthoz tartozó Kiir és akkori helyettese, Machar között, aminek következtében polgárháború tört ki. Habár a szemben álló felek 2015 augusztusában békemegállapodást írtak alá, az egyezmény nem vetett véget a harcoknak. A békeszerződéssel 2016 júliusában létrehívott egységkormány napok alatt összeomlott, és harcok törtek ki a fővárosban, Jubában.
A nemzetközi sajtóban olvasható adatok szerint a harcokban legkevesebb
10 ezer ember halt meg, és mintegy négymillió ember kényszerült elmenekülni otthonából.