Migráns fiatalok szurkáltak meg egy terhes lányt

véres kés bűntény gyilkosság 4 pszichopata barátnő bosszúja
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Egy 17 éves, 5 hónapos terhes német lányra támadt rá brutálisan négy migráns fiú. A késelés felbujtója a gyerek apja volt – írja a Voice of Europe.
Vágólapra másolva!

Az állapotos lányt, Marcellát a németországi Duisburgban támadta meg a négy migráns szeptember 6-án. A lány azt mesélte, hogy csalódott a barátjában, és beszélni szeretett volna vele. Két évvel ezelőtt találkozott először a 16 éves Rifai B.-vel. Elmondása szerint nem is volt igazán a barátja, de szexuális kapcsolatot létesített a fiúval. Marcella öt hónappal ezelőtt elmondta a fiúnak, hogy gyereket vár tőle, erre az fenyegetőzni kezdett.


– idézte fel a történteket a lány. Marcella biztos benne, hogy meg akarta ölni őt is, és a gyerekét is. Az ominózus estén Rifai találkozóra hívta este a lányt, aki bedőlt a csapdának.

Forrás: Thinkstock

Marcella megpróbált elmenekülni, de többször is megszúrták. Végül az mentette meg a brutális támadástól, hogy egy közeli kertbe menekült, ahol értesítette az ott lakókat, akik a segítségére siettek, és a lány kórházba került. A sérülések miatt még nem tud járni, de elmondta,

A támadó apát még aznap este elfogták a rendőrök, három társát, akik 15 és 17 év közöttiek voltak, másnap. Gyilkossági kísérlettel vádolják őket. A letartóztatott személyek közül kettő német és török állampolgárságú, egy török migrációs háttérrel rendelkező német. A 15 éves támadó Irakban született, de már svéd állampolgár.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!