Szoros együttműködésre van szükség Európában az energiabiztonság területén

SZIJJÁRTÓ Péter
Belgrád, 2018. október 26. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal a Belgrádban rendezett európai-ázsiai energiabiztonsági fórumon 2018. október 26-án. MTI/KKM/Mitko Sztojcsev
Vágólapra másolva!
Európa középső, keleti és déli részén szoros együttműködésre van szükség ahhoz, hogy véghez lehessen vinni azokat a projekteket, amelyek a térség energiabiztonságát szolgálják - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Belgrádban szervezett eurázsiai energiabiztonsági fórumon.
Vágólapra másolva!

A magyar diplomácia vezetője közölte:

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal a Belgrádban rendezett európai-ázsiai energiabiztonsági fórumon 2018. október 26-án. Forrás: MTI/KKM/Kkm/Mitko Sztojcsev

Kiemelte:

a térségben diverzifikációra van szükség az energiahordozók forrását, származását és útját illetően is.

Négy elvet kell tiszteletben tartani: az energiabefektetési kérdéseket a közép- és kelet-európai országok érdekeivel összhangban kell meghozni, fel kell számolni a kettős mércét, egy-egy országnak kell döntenie arról, hogy milyen forrásokból állítja össze az energiaforrások összetételét, illetve szükség van az eurázsiai együttműködésre - fűzte hozzá Szijjártó.

A kettős mércével kapcsolatban elmondta, azt sokszor senki nem bírálja, amit a nyugat-európai országok tesznek energiabiztonságuk biztosítása érdekében, a közép- és kelet-európai országokat azonban a hasonló lépésekért többször kritizálják.

- nyomatékosította.

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy bármikor, bármilyen konfliktus volt Kelet és Nyugat között, akkor Közép-Európa veszített. "Nem túlzás azt állítani, hogy nem akarunk többé vesztesek lenni" - fogalmazott a tárcavezető.

Tudatta:

Közölte, fennáll a lehetősége annak, hogy hamarosan új forrásokat tárnak fel, és amennyiben a Romániához tartozó fekete-tengeri területeket kiaknázzák, az új energiaforrás lesz a térségben.

Hozzátette, a Gazprom két Török Áramlatot épít, az egyik a török piacot szolgálja majd ki, a másik pedig a remények szerint a Balkánt és Közép-Európát.

Ez a gázvezeték Törökországból Bulgárián és Szerbián keresztül Magyarországra,

onnan pedig Szlovákiába és Ausztriába szállíthatja a gázt.

Úgy vélte, ezt projektet sok támadás éri, aminek a képmutatás és a kettős mérce az oka. Felhívta a figyelmet arra, hogy

Ezen keresztül Oroszországból Nyugat-Európába jut a gáz, ezzel biztosítva a nyugat-európai országok energiaellátását.

"Azt kell követelnünk, hogy ilyen fejlesztés Közép-Európában is lehetségessé váljon" - hangsúlyozta a miniszter, kifejtve, hogy ez a projekt a Török Áramlat lenne.

A két befektetés ugyanazokat az elemeket tartalmazza, vagyis orosz gázról van szó, a Gazprom mindkettőben részt vesz, és mindkettő új útvonalat irányoz elő - mondta.

- tette fel a kérdést a külgazdasági és külügyminiszter.

Elmondta, sokszor azért bírálják a közép- és kelet-európai országokat, mert együttműködnek Oroszországgal az energia területén, holott Nyugat-Európában vannak olyan országok, amelyeknek sokkal szorosabb az együttműködésük Oroszországgal.

Nem lehet kettős mércét alkalmazni

- szögezte le többször is Szijjártó Péter.

A miniszter az atomenergiáról elmondta,

és a tervek szerint hosszú távon ezt az arányt növelni szeretné. Ez a befektetés és fejlesztés nemcsak energetikai kérdés, hanem gazdaságfejlesztési is.

Hozzátette,

ebben a térségben, ahol nagy a versengés, a gazdasági fejlődés is gyorsabb.

Közölte, a térség országaiban, a versengésnek köszönhetően, a gazdasági fejlődés is gyorsabb, mint Nyugat-Európában.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!