Ilyen téren rájár a rúd a perthi állatkertre. Szeptemberben ugyanis
az akkor egy hónapos rókamanguszta nyilvános bemutatására készültek, de az ünnepség előtti napon a gondozóik csak a hűlt helyét találták.
Eleinte attól tartottak, hogy kiszökött, és lecsapott rá egy ragadozómadár. Ennek ellenére kihívták a rendőrséget, mert a lopást sem zárták ki. A rendőrök két nappal később a 130 kilométerre fekvő Beverley városában bukkantak a kis állat nyomára.
A mostani emlőslopás miatt három ember ellen emeltek vádat.
A 23 éves Jesse Ray Hooker ügyvédje a bíróságon úgy nyilatkozott, hogy védence egyszerűen "beleszeretett az aranyos szurikátabébibe", amint felé szaladt az állatkertben. Ezért
kiemelte a kifutóból, és egy hűtőtáskába rejtve hazavitte.
Az autóban hazafelé feltekerte a hangerőt, hogy az akkor a lopásról még mit sem sejtő másik vádlott, Aimee Cummins ne hallja az állat sírását. Hooker az ügyvédje szerint éppen vissza akarta adni a szurikátát az állatkertnek, amikor a rendőrség megtalálta.
A bíróság 4300 ausztrál dolláros bírságot szabott ki a férfira,
vádlott-társa ügyében januárban hoznak ítéletet. A harmadik vádlott, aki ellen "lopott tárgy birtoklása" a vád, a jövő hónapban áll bíróság elé.