A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) legújabb csomagja nagy felháborodást okozott országszerte, hiszen míg
a döntően fekete-afrikaiaknak ingyenes lesz az egészségügy, addig a spanyoloknak továbbra is fizetniük kell érte
– írja a 888.hu helyi forrásokra hivatkozva.
A migránsok számára biztosított díjmentes egészségügyet 2012-ben törölte el a jobboldali Mariano Rajoy vezette kormány, a gazdasági válság miatti megszorítások jegyében.
A konzervatív Néppárt 2015-ben tovább szigorított ezen a szabályozáson.
Carmen Monton jelenlegi egészségügyi miniszter azzal indokolta a mostani enyhítést, hogy
az egészség nem ismer határokat, mindegy, hogy valakinek van-e papírja, vagy sem.
Az erősen bevándorláspárti, a titokban Soros Györggyel találkozó Pedro Sánchez vezette szocialista kabinet úgy nyomta le a szolgáltatás ingyenessé tételét a madridi parlament torkán, hogy
egyezséget kötött a kis, bevándorláspárti, szélsőbaloldali pártokkal.
Láthatjuk, mi történik, Sánchezék először kinyitják a határokat, most pedig az ingyenes egészségüggyel csalogatják ide a migránsokat
– közölte felháborodva Teresa Angulo jobboldali politikus.
Spanyolországba idén eddig több mint 33 ezer illegális bevándorló érkezett.