Álorvosok után álklinikára bukkantak Romániában

Vágólapra másolva!
Ahogy az Origo is megírta, hatalmas botrányt váltott ki Romániában, hogy szakmai képzettséggel nem rendelkező orvosok műthetnek. Ezúttal pedig egy álklinikát buktathattak le Suceava megyében. Az orvoskamara megyei kirendeltsége jelentette a rendőrségen, hogy a moldvai megyeszékhely egyik fodrászatában plasztikai műtéteteket hirdetnek.
Vágólapra másolva!

A Főtér.ro beszámolója alapján többek között ajakdúsítást, ráncfelvarrást, zsírleszívást és egyéb orvosi beavatkozást igénylő módszerekkel tették volna szebbé a naiv, de pénzes klienseket.

Holott

a fodrászatnak egyetlen orvos alkalmazottja sincs, aki elvégezhetné a beavatkozásokat.

Ráadásul, ahhoz, hogy ilyesmire sor kerülhessen, egészségügyi intézményi besorolást kellene kapnia.

Sorin Hâncu, az orvoskamara elnöke elmondta:

Kiderült, hogy a műtéteket egy magát bukaresti magánklinikának kiadó entitás hirdette meg a Facebookon, igaz, amint a hatóságok szimatolni kezdtek utána, egyből törölte a posztokat.

Az orvosok figyelmeztettek, ezek a beavatkozások azért is veszélyesek, mivel

egy ilyen műtét során súlyos betegségekkel is megfertőződhet az ember, elkapható a hepatitisz C vagy a HIV-vírus.

Az illetékesek azt sem tartják kizártnak, hogy korábban kisebb reklámmal ugyan, de

már volt példa hasonló műtétekre.

A magabiztos szakik ugyanis most a fél várost teletapétázták plakátjaikkal.

A rendőrség csalás gyanújával eljárást indított az ügyben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!