A baloldal valójában beteggé vált

Pascal Bruckner, French author and essayist. Paris, July 2016. Photo Philip Conrad

A quatzenheimi zsidó temető egészen elképesztő meggyalázása, a közös, baloldali-iszlám térhódítása és a nagy francia konzervatív filozófus, Alain Finkielkraut elleni múlt szombati antiszemita támadás kapcsán adott interjút Pascal Bruckner világhírű, francia filozófus, író a Le Figarónak. Pascal Bruckner az 1968-as liberalizmusból kiábrándult generációhoz tartozik, ő írta egyébként a Keserű méz című regényt, ebből rendezett filmet Roman Polanski. Brucknert rendszeresen támadják a liberális médiumokban, bevándorlásellenes véleményéért bíróság elé is rángatták. 

Bruckner úgy látja, hogy mint minden (rossz értelemben vett) tabudöntögetés általában, a legutóbbi sárgamellényes tüntetésen történő antiszemita rigmusok skandálása is visszavezethető egy, a mai társadalmunkban általánossá váló jelenségre, arra, hogy az elkövetők, még ha csak ideig-óráig is, de média-reflektorfénybe akarnak kerülni. A médiafigyelem miatt érzik magukat büntethetetlennek és felülbírálhatatlannak. Nyugodt szívvel gyaláznak meg sírokat azzal, hogy horogkereszteket rajzolnak rájuk. Ez olyan, mondja Bruckner, mintha egy földrengés utórezgésében lennénk, amikor számba vesszük a halottakat. A zsidóellenes gyűlölet olyan messzire megy, hogy már a halottakat is megtámadják, mintha másodszor akarná megölni őket valaki.

Pascal Bruckner Forrás: Photo12/Philip Conrad/Photo12/Philip Conrad

A muszlim baloldaliság kialakulása Európában

Az Alain Finkielkraut elleni, két héttel ezelőtti antiszemita támadás egyértelműen a muszlim baloldalnak tulajdonítható, amelynek létezése, működése és kártékony hatása Bruckner szerint nem új keletű jelenség Franciaországban. Valódi megalapítója Michel Foucault volt 1979-ben, aki rajongásig vonzódott a Khomeini ajatollah által végrehajtott fundamentalista forradalmi mozgalomért. Michel Foucault a '68-as francia diáklázadások során kezdett el szimpatizálni a baloldallal. Maoista lett, egyidőben szinte az illegalitásba kényszerült. 1978-ban Teheránba utazott, riporterként lett szemtanúja Khomeini és az iszlám fundamentalizmus felemelkedésének. Louis Massignon (1883-1962) és Jacques Berque (1910-1995) neves francia iszlámkutatók nyomában felismeri az akkoriban Franciaországban újjászülető iszlám „robbanó” erejét és lehetőségeit. E francia előzmények után 1994-ben írja meg a brit trockista (Socialist Workers Party-Szocialista Munkások pártja) törpepárt vezetője, Chris Harman hírhedté vált röpiratát „A Próféta és a proletariátus” címmel, amelyben amellett foglal állást a kétes hírnevű brit baloldali politikus, hogy

az iszlám hívőket be kell hozni a baloldal térfelére és a kapitalizmus lerombolásának céljába kell állítani.

Harman nagy tisztelője volt a kommunista antiszemitizmus atyjának, Marxnak is.

Harman a baloldalt és az iszlám radikalizmust összekovácsoló tanaiban egy olyan kölcsönhatás előrevetítéséről van szó, amely később a baloldali globalizációellenes mozgalmak és a muszlim radikalizmus összefonódásában öltenek testet. Mégpedig úgy, hogy a baloldal „klasszikus” értékeinek „átruházásával” legitimálja és teszi szalonképessé a muszlim radikalizmust. Jó példa erre az, mondja Bruckner, ahogy az európai baloldal szövetségre lépett a radikális muszlim teológus, Tariq Ramadan védelmében. Tariq Ramadant, a hírhedt Muszlim Testvériség nevű radikális mozgalom követőjét két nő jelentette fel és vádolta meg nemi erőszakkal, nagyjából akkor, amikor az egész világon tombolt a Metoo-mozgalom, és amikor a baloldal egyöntetűen, minden esetben és kizárólag az elkövető férfiak ellen harcolt és foglalt állást. Kivéve Tariq Ramadan esetében, aki nemcsak hogy különleges eljárásban részesült a nőkkel szembeni erőszak miatti ügyeiben, hanem változatlanul népszerű tudott maradni, őt soha nem támadták sem a feministák, sem a baloldali média felkent papjai. Nem is csoda, hiszen, ahogy azt korábban már megírtuk, az iszlamista-baloldali Tariq Ramadan a baloldali politikusok és média kedvence, és többek között a brit munkáspárti Tony Blair tanácsadója is volt.

A baloldal és a radikális iszlám összeborulása

A kölcsönhatás egyértelmű, mondja Bruckner, a baloldal szentesíti az iszlám tanokat, a radikális iszlám pedig a globalizáció elleni baloldali harcot támogatja. Egészen elképesztő, hogy a baloldal legfontosabb alapelveit is képes feladni ezért a szövetségért. (Hiszen a talajt és befolyást vesztett baloldal új szavazókat csak a migránsok körében gyűjthet, és a bevándorlók döntő többségben muszlimok.) Ebben az „összeborulásban” nem kérdés és nem probléma a nők diszkriminációja, ami köztudottan az iszlám egyik hagyományos sajátossága. De nem gond az sem, hogy a „főcsapástól” eltérő véleményeket egyáltalán nem lehet kifejteni, nem lehet kritizálni, különösen nem a felvilágosodás nevében vagy szellemében.

De egy pillanatra ne menjünk messzire: Magyarországon az egyébként korábban minden szélsőséges megnyilvánulás miatt hangosan tiltakozó magyar balliberális pártok most mit csinálnak? Létezésük fenntartása céljából szövetségre lépnek a nyíltan antiszemita Jobbikkal. A gyenge és határozatlan főpolgármesterjelölt-jelöltjük, Karácsony Gergely szerint például a zsidók listázása nem náci tett.

A baloldal-antiszemitizmus érdekházasságból Bruckner egy érdekes következtetést von le, mégpedig azt, hogy az iszlám radikalizmus és a baloldal összefonódása azért következhetett be, mert miközben az iszlám rendkívül szilárd alapokon állva folyamatosan teret nyer világszerte, a baloldal totális ideológiai hanyatlása pedig a teljes bukás szélére sodorta a XIX. és XX. század egyik uralkodó politikai irányzatát. További létezése a tét. A Szovjetunió szétesett, a munkások jelentős része (ha általában nézzük) eltávolodott tőlük, a korábban felszabadítani kívánt harmadik világ pedig lelkesedéssel vetette bele magát a piacgazdaság bevezetésébe és a fogyasztói társadalomba. A magukat progresszistának valló baloldaliak utolsó mentsvára a feltörekvő muszlim világ, azaz a fundamentalista, radikális iszlámmal való szövetkezés. Az egyébként is bigott neobolsevik marxistáktól soha nem volt idegen a militáns szektákkal való összefogás. Emmanuel Todd, neves francia történész-demográfus után szabadon Bruckner azt mondja, hogy miután az iszlám egy elnyomó vallás, a kommunista ideológia helyére belépve, egyre növekvő erejével, befolyásával a kifulladt, szétesett, mindenütt bukásra álló vagy meg is bukott baloldal számára az utolsó lehetőséget jelenti.

Az elvtelen baloldal még elvtelenebb küzdelme a fennmaradásért

Bruckner arra is felhívja a figyelmet, hogy a baloldal ezt a szövetséget bármi áron meg akarja tartani. Semmi sem számít. Példának azt hozza fel, amikor a neves francia szociológus Éric Fassin és Caroline de Haas, valamint Clémentin Autain, kőkemény feminista militánsok együttesen léptek fel annak érdekében, hogy a 2016. január 1-i kölni migráns erőszakot minimalizálják és bagatellizálják. Holott a migránsok Kölnben szinte kizárólag nőkre támadtak, többet meg is erőszakoltak, amiért el is ítélték őket, ahogy azt az Origo is megírta.

Caroline de Haas később 420 millió eurós támogatást kapott a bevándorláspárti elnöktől, Macrontól a férfi-női egyenlőség megvalósítására, ennek ellenére soha nem emelte fel a szavát az iszlám nőket diszkrimináló elméleti és gyakorlati tanai ellen, vagy a migránsok nőket erőszakoló magatartása miatt. Clémentin Autain feminista példája pedig azt mutatja, hogy Macron mozgalmának a tagját, aki korábban a kommunista paramilitáris ifjúsági szervezetek aktív tagja volt, Bruckner szerint csak akkor zavarja a nők elleni erőszak, ha az elkövető fehér, férfi, heteroszexuális és nyugati (európai).

Skizofrén állapotban a baloldal, tagadja, hogy létezne bevándorlóhátterű, muszlim terrorizmus

Bruckner véleménye az, hogy durva skizofrén állapotba került a feminizmus és az antirasszizmus, de az egész baloldal is, hiszen amit tesznek, annak az az üzenete, hogy a nők elleni erőszakkal kapcsolatban egy férfi csak akkor lehet bűnös, ha fehér, heteroszexuális és európai (nyugati). Tariq Ramadan, vagy a kölni támadást elkövető migránsok elfogadhatók a baloldali feministák számára? Tehetjük fel joggal a kérdést.

A 2015. november 13-i párizsi terrortámadás Forrás: Citizenside/(c) copyright citizenside.com/Citizenside/Patrice Pierrot

A baloldali szociológusok, mint például Geoffroy de Lagasnerie, egészen odáig is elmennek, hogy a 2015. november 13-i iszlám terrorista tömegmészárlást megindokolják és megmagyarázzák. De valami egészen hihetetlen módon. 130-an haltak meg egy migráns- vagy migránshátterű iszlamista terrortámadásban, de a baloldali szociológusok inkább a társadalomra mutogatnak, a társadalom bűntudatát helyezik a középpontba. Megint az ismerős baloldali klisé alkalmazása történik, éppen úgy, ahogy az Alain Finkielkraut támadóit védő baloldali, iszlamista gondolkodók kivétel nélkül magát az áldozatot hibáztatták azért, mert Finkielkraut antiszemita támadás áldozata lett.

Lagasnerie eszmefuttatását (de nevezzük nyugodtan „eszmeámokfuttatásnak” zavaros gondolatait) azzal összefüggésben jegyezte le, hogy a 2015. novemberi merénylet során a terroristák kávézók, éttermek teraszain békésen ülő embereket lőtték halálra. Érdemes szó szerint idézni: „A kávéházi teraszok jelentik az etnikai kisebbséghez tartozó fiatalok számára az egyik olyan helyet, ahol leginkább megfélemlítve érzik magukat. (Nekik) ez egy olyan hely, ahova le se mernek ülni, ahol nem fogadják őket tisztességesen, nem szolgálják ki őket rendesen, ha mégis, akkor azért sokat kell fizetniük. Ezért a teraszok jelentik az egyik leginkább traumatikus helyet számukra. Lényegében azt is mondhatnánk, hogy dzsihadista szavaikat és azt, amit 16 évesen éreztek, most erőszakos, társadalomellenes cselekménybe fordították át.” Így mentegeti tehát a baloldali a bevándorlóhátterű, tömeggyilkos terroristákat.

A beteg baloldal

Bruckner arról is beszélt a Figaróban, hogy a baloldal valójában beteggé vált. A terroristák számukra többé nem gyilkosok, hanem arkangyalok, akik beteljesítették sorsukat, amiért a társadalom a hibás. Egy másik trockista, elkötelezett baloldali újságíró, a Le Monde egykori főszerkesztője, a neves fake news gyáros Edwy Plenel pedig egyenesen azt mondja, hogy

ezeket a terroristákat nem az iszlám szülte, hiába hivatkoznak rá, semmi közük hozzá. Ezek a szörnyek a mi hibás társadalmunk szüleményei.

A teljes őrültség

Bruckner szerint, miután az arab világ legkomolyabb „stimulátora” és egyben az egyébként eltérő nézeteket valló politikai családok összetartó ereje az Izrael elleni gyűlölet, megváltozott a helyzet. A baloldali-iszlám szerint ugyanis mostantól már nem a zsidók a kiszorítottak, nem ők a páriák, az új páriák és az emberiség új zsidói a muzulmánok lettek. Ennélfogva az izraeliek az új fasiszták. Bruckner felidézi a 2006-os párizsi tüntetések egyik szlogenjét, amikor a baloldali tüntetők azt skandálták, hogy

a cionizmus az emberiség bűnöző DNS-e.

De idevág London egykori munkáspárti polgármesterének, Ken Livingstone-nak hírhedté vált mondása is, amely szerint „Hitler cionista volt”. A zsidó államot tehát az antirasszizmus és az antikolonializmus nevében el kell ítélni. Legalábbis ez a baloldali üzenet. Enzo Traverso olasz történész elméletével zárja Bruckner a Le Figarónak adott interjúját. Eszerint Izrael állam létrejöttével a zsidók „fehérekké”, tehát elnyomókká váltak, az antiszemitizmus végével pedig a zsidók beléptek az (üldözendő) „felsőbbrendű” faj kategóriájába. Izrael megalapítása az európai nacionalizmus miliőjébe sodorta őket és innentől kezdve minden zsidó izraelinek számít, kivéve, ha valaki nyilvánosan szakított Izraellel. Ez így viszont egy teljes őrültség Bruckner szerint, amelyre csak egy választ lehet adni: Izrael ma a béke, a prosperitás és az egyéni szabadságjogok igazi szigete egy olyan Közel-Keleten, amely egyébként teljes káoszban él.