Szocialista alkalmatlanság vezetett a venezuelai válsághoz

A demonstrator throws a tear gas canister back at the riot police during clashes in Caracas on January 22, 2018 which erupted during a protest to condemn the death of dissident former police officer Oscar Perez - gunned down in a bloody police operation on February 16. Perez, whose body was buried by the government on January 21 against his family's wishes, was Venezuela's most wanted man since June when he flew a stolen police helicopter over Caracas dropping grenades on the Supreme Court and opening fire on the Interior Ministry. / AFP PHOTO / Juan BARRETO

Ahhoz, hogy megértsük, mi is történik Venezuelában, illetve hogyan került a totális csőd szélére a világ legnagyobb, feltárt olajkészletével rendelkező országa, érdemes kicsit visszamenni az időben, méghozzá az első, Hugo Chavez vezette szocialista kormány megalakulásáig.

Az eredetileg katonaként szolgáló puccsista Chavez 1998-ban sikeresen végigvitte baloldali propagandáját a kampányban, így megválasztották Venezuela 45. elnökének. Ezt követően pedig egy kompetens gazdaságpolitikával akár a világ leggazdagabb országává is tehette volna a dél-amerikai államot. Ám nem ez történt, annak ellenére sem, hogy '98-tól a nyersolaj ára meredeken emelkedni kezdett. A novemberi 17,19 dolláros hordónkénti ár egy évvel később majdnem háromszorosára, 48,8 dollárra nőtt, majd egy érzékelhető csökkenést követően meg sem állt 2008 júniusáig, amikor már 160,73 dolláron állt a mutató.

A szocialista elnök pedig úgy gondolta, hogy ha már övék a világ legnagyobb olajkincse, akkor annak a korrupció után megmaradt részét kvázi kiosztják a lakosságnak, mégpedig szociális programokon keresztül.

Ezek voltak a 2003-ban megkezdett, úgynevezett bolivári missziók, amiből több mint harmincat indított be a Chavez-kormány. Ezek a rövid távú programok a társadalmi jólét és igazságosság növelésén, a szegénység visszaszorításán, az oktatás fejlesztésén és katonai toborzáson keresztül kellett volna, hogy enyhítsék a nagyobb gazdasági problémákat. Előirányozták a szegények részére építendő ingyenes klinikákat, illetve élelmiszer- és lakhatási támogatásokat. Ezeknek egy része meg is valósult, ugyanakkor jó szocialista szokás szerint a rövidtávú politikai érdekeket előbbre helyezték az ország hosszú távú jólétéért.

Hugo Chavez szavazóbázisának a legnagyobb részét ugyanis a szegényebb rétegek adták, így

amíg az olajár emelkedett, növelni tudta az életszínvonalukat, de közben nem sikerült diverzifikálni a venezuelai exportot.

Olyannyira nem, hogy konkrétan az ország kivitelének 96 százalékát teszi ki az energiahordozó. Emiatt pedig Chavez és baloldali vezetése végig a tűzzel játszott, 2008 júniusában pedig meg is égették magukat, ugyanis a 160,72 dolláros olajár fél év alatt lement 50 dollár alá. 2010-ben az elnök „gazdasági háborút" hirdetett, ettől függetlenül később visszaemelkedett 100 dollár körüli hordónkénti árra a nyersolaj, de 2014-ben ismét beszakadtak a tarifák, most januárban 53,31 dolláron áll. A kormány pedig semmit sem tett, hogy alkalmazkodjon a számára katasztrofális változásokhoz.

A nyersolaj hordónkénti árának változása 2009. január és 2019. január között Forrás: Macrotrends.net

A venezuelai gazdaság „holland betegsége" tehát felszínre tört a 2008-as gazdasági és hitelválsággal egy időben, de különösen 2010 után. Az azt megelőző évtized túlköltekezései, drága szociális programjai és az állami árszabályozás fenntarthatatlanná váltak. Magát az árszabályozást szintén 2003-ban vezette be az államfő körülbelül 400 alapvető élelmiszerre, hogy „megvédjék a szegényeket az inflációtól".

2009-ben pedig a kommunista tervgazdálkodást idézően minimum előállítási szinteket szabtak meg az árszabályozásnak alávetett 12 élelmiszerre,

így például a fehér rizsre, a sütőolajra, a kávéra, a cukorra, a tejporra, a sajtra és a paradicsomszószra is. Ennek fenntartása pedig jelentős túlköltekezésre kényszerítette az államot.

Megválasztásakor Chavez megígérte, hogy nem avatkozik bele a devizakereskedelembe. De mit ad Isten, 2003 januárjában azzal a céllal, hogy megelőzze a tőke kiáramlását, illetve hogy stabilizálja a bolivár árfolyamát, valutaszabályozást jelentett be. Ez azt jelentette, hogy megnehezítette a befektetőknek és úgy általában mindenkinek a dollárhoz jutást, sokakat arra kényszerítve ezzel, hogy külföldi beruházás helyett Venezuelában költsék el a pénzüket. Ettől kezdve a venezuelai pénz szép lassan elkezdett elértéktelenedni, a mezőgazdaság oszlopainak számító marhahús, rizs és tej előállítása pedig lelassult.

Mivel pedig az erősen importra támaszkodó hazai piacon kevesen jutottak dollárhoz, hiány mutatkozott a legtöbb a termékből. A külpiacokon pedig nem jellemző, hogy elfogadják a bolivárt, a zseniális szocialista gazdaságpolitika így a devizák feketekereskedelmének aranykorát hozta el. A kereskedőknek a külföldi pénznemek beszerzése magasabb költségekkel járt, amit aztán beépítettek a termékeik és szolgáltatásaik árába, tehát minden elkezdett drágulni. A venezuelai jegybank elkezdte ugyan felhalmozni a devizatartalékot, de ez már nem sokat segített az árfolyamon. Emiatt pedig őrült módjára kezdték el nyomtatni a pénzt, hogy fedezni tudják az egyre dráguló szociális programjaikat, a bolivár pedig tovább zuhant a mélybe. Chavez ráadásul annyira utálta a dollárt, hogy a lehető legtöbbet aranyra váltatott.

Hugo Chavez egykori venezuelai elnök Forrás: AFP/Juan Barreto

Az utód ott folytatja, ahol Chavez abbahagyta

Hugo Chavez 2013-ban halt meg rákban, az emiatt kiírt választáson addigi alelnökének, Nicolás Madurónak mindössze 1,5 százalékkal ugyan, de sikerült megnyernie a választást. Hivatalba lépésekor célul tűzte ki elődje politikájának továbbvitelét, noha már abban az időben is magas inflációval és élelmiszerhiánnyal kellett szembenéznie. Közgazdászok sora figyelmeztette az új elnököt a súlyos gazdasági problémákra, ám ahelyett, hogy ezek megoldására koncentrált volna, inkább ellenségkreálásba és a „felelősök" megnevezésébe kezdett.

Maduro szerint ugyanis az egész venezuelai válság mögött nem az elhibázott kormányzati lépések, sokkal inkább egy nemzetközi kapitalista összeesküvés okolható, aminek hazai ellenzéke is szerves részét képezi.

A gazdaság az olajár ismételt beszakadása után 2014-ben recesszióba süllyedt, a GDP innentől kezdve csak csökkent, 2017-ben például -16,6 százalékkal az előző évihez képest. Az infláció 2016-ban 800 százalék volt, ami már akkor történelmi rekord volt, ehhez képest tavaly novemberben 1 millió 300 ezer százalékos volt a drágulás.

Venezuela GDP-jének alakulása éves összevetésben. Forrás: tradingeconomics.com

A dél-amerikai ország ráadásul egyre mélyebbre merül a korrupció mocsarában, amiből a politikusokon kívül a hadsereg is tevékenyen kiveszi a részét. Venezuela már évek óta a legkorruptabb országok között helyezkedik el, ami miatt a külföldi működőtőke is inkább elkerüli a piacot. Az AP hírügynökség 2016-ban hozta nyilvánosságra egy névtelenséget kérő, de korábban Venezuelába rendszeresen exportáló üzletember élményeit.

Állítása szerint

az a bevett gyakorlat, hogy a kormány az egyes termékekre a piaci árnál egy jóval nagyobb értékű szerződést köt a beszállítókkal, de az ebben szereplő és a piaci ár különbözetét a hadseregnek kell leszurkolni,

ha értékesíteni szeretne a venezuelai piacon. Mint mondta, az évek során több millió dollárt fizetett ki, név szerint külön megemlítette Rodolfo Marco Torres tábornokot és élelmiszerügyi minisztert is, számára egyszer 8 millió dollárt kellett kifizetnie, hogy importálhasson. Egy 2014-es felmérés szerint ráadásul a lakosság is tisztában van a helyzettel, 75 százalékuk válaszolta ugyanis, hogy a kormányon belül széleskörű a korrupció.

A gazdaság összeomlása, a magas infláció, az eszkalálódó bűnözés és erőszak, illetve úgy összességében az általános bizonytalanság miatt az ENSZ szerint már legalább 3 millióan hagyták el az országot. Leginkább a környező közép- és dél-amerikai államokba mentek, egymillióan például Kolumbiába, de a tavalyi becslések alapján 290 ezren érkeztek az Egyesült Államokba, illetve 208 ezren Spanyolországba is. A számokból az is kiderül, hogy a kivándorlás Hugo Chavez elnökségének utolsó éveiben indult meg igazán, a legnagyobb mértéket pedig Maduro alatt érte el.

A szépségkirálynő halála

A tüntetések a gazdaság állapota és az egyre erőszakosabb bűnözés miatt már gyakorlatilag 2014 januárja óta tartanak, amikor is meggyilkolták az egykori Miss Venezuelát. Az első tömegdemonstrációra viszont csak februárban került sor azt követően, hogy meg akartak erőszakolni egy San Cristóbal-i egyetemi hallgatót. A tüntetések alatt számos diákot letartóztattak, sajnálatos módon halálos áldozatok is voltak, az ellenállás pedig átterjedt a nagyobb városokra, illetve az ellenzéki vezetők is bekapcsolódtak. Egyiküket, Leopoldo Lópezt például letartóztatták és 14 év börtönre ítélték. Az év során a megmozdulások végig kitartottak, 4000 embert vettek őrizetbe a hatóságok, összesen pedig 43-an haltak meg.

A tartós élelmiszerhiány és az alacsony olajár miatt nem tört meg 2015-ben sem a lendület, ám

Venezuela addigi történetének legnagyobb tüntetése 2016-ban zajlott le, amin több mint egymillió ember, a teljes népesség 3 százaléka vett részt.

Az eddigieken kívül már Maduro elnök eltávolítását is követelték, ugyanis az előző évi, 2015. december 6-i parlamenti választáson pártja, a Venezuelai Egyesült Szocialista Párt megsemmisítő vereséget szenvedett. A törvényhozásban megszerezhető 164 mandátumból mindössze 55 lett az övék, míg a Demokratikus Egység Kerekasztala nevű összellenzéki formáció 109-et kapott. Három bennszülött képviselő támogatásával pedig minősített többségbe kerültek, ami ez esetben kétharmadot jelent.

Forrás: AFP/Federico Parra

Visszatérve a tüntetésekhez, az elnököt népszavazással szerették volna eltávolítani, azonban a választási bizottság ezt felfüggesztette. Erre válaszul egy még nagyobb, 1,2 milliós demonstrációt tartottak október 26-án. 2017-ben aztán alkotmányos válság alakult ki, miután a Maduro elnök embereivel feltöltött legfelsőbb bíróság megvonta az ellenzéki többségű parlament jogköreit. Helyettük egy kormánypárti emberekkel feltöltött alkotmányozó nemzetgyűlésre ruházták át a hatalmat, aminek 545 helyéből 503-ban chavezista politikusok ülnek, a maradék pedig üres. Erre se maradt el az ellenzéki válasz, április 19-én, a „Minden tüntetések anyjának" elnevezett napon legalább 2,6 millió ember demonstrált. A vonulás során hárman haltak meg, 62-en megsérültek, 521 embert pedig letartóztattak.

Tavaly augusztusban a Maduro-kormány olyan szakszerű gazdaságpolitikai lépésre szánta el magát, amit csak olyan esetben szokás, ha már nem tudják kordában tartani a pénzromlás mértékét. Konkrétan levágtak 5 nullát a bolivár végéből. Ezt megelőzően arról is döntöttek, hogy a minimálbért több mint 3 ezer százalékkal, feketepiaci árfolyamon számolva 30 dollárnak megfelelő összegre emelik. A caracasi vezetés azt közölte, a lépéssel szeretnének véget vetni a bankjegygyártásnak, annak, hogy a nyomdagépek szakadatlanul ontják a készpénzt a drámai gyorsaságú elértéktelenedés miatt.

Ráadásul a kevesebb nullával új fizetőeszközt is bevezettek, a „szuverén bolivárt".

Csak összehasonlításképpen: A „régi" bolivár legnagyobb címlete a 100 ezres volt, ami a feketepiacon kevesebb mint 3 amerikai centet ért. Egy csésze kávé több mint 2 millió „régi" bolivárba került.

A debütálás viszont elég rosszul sikerült, ugyanis a bevezetését követő első munkanap szinte országos gazdasági dermedtségben telt: sem a kereskedők, sem a lakosok nem tudnak mit kezdeni az öttel kevesesebb nullát tartalmazó pénzzel.

És így érkeztünk el 2019. január 23-hoz, amikor Juan Guaidó, az ellenzéki országgyűlés vezetője ideiglenes elnökké nyilvánította magát,

illetve kijelentette, hogy onnantól kezdve ő gyakorolja a végrehajtó hatalmat. Ezzel a lépéssel keményen szembeállította magát Maduróval, aki két héttel korábban tette le ismét az esküt a legfelsőbb bíróság előtt, miután megnyerte az ellenzék által bojkottált 2018. májusi államfő-választást. Sok politikust ugyanis eltiltottak az indulástól, egyeseket bebörtönöztek, mások pedig pont ettől tartva hagyták el az országot.

A 35 éves ipari mérnök Guaidó szerint a választás tisztességtelen volt, Maduró elnöksége pedig „bitorló". Ezek miatt az alkotmány 233-as és 333-as pontjára hivatkozik, mely szerint ilyen esetben az országgyűlés elnökének kell átvennie a hatalmat. Percekkel bejelentése után Donald Trump amerikai elnök Twitteren jelentette be, hogy hivatalosan is Guaidót ismeri el Venezuela ideiglenes elnökének. Több se kellett Madurónak, hogy ismét felhozza régóta emlegetett elméletét, miszerint az USA áll az ellene irányuló támadások mögött.

Juan Guaidó Forrás: AFP/Federico Parra

Ezt követően megszakított minden kapcsolatot az Egyesült Államokkal, valamint 72 órát adott a diplomatáinak, hogy elhagyják az országot. Ezt később felfüggesztette, és 30 napot adott egy „érdekképviseleti iroda" felállítására. Ráadásul Trump is figyelmeztette a szocialista vezetőt, miszerint

elvárja, hogy diplomatái továbbra is védelmet élvezzenek az 1961-es bécsi konvenció értelmében.

Közben Guaidó mellé állt a legtöbb latin-amerikai ország is. Egyedül a szintén baloldali-autoriter Bolívia állt Maduróék mellé, olyan országokkal karöltve, mint Oroszország, aki szerint az USA puccsot hajt végre Venezuelában, illetve Kína, Törökország, Szíria vagy épp Észak-Korea. Január 26-án a német, a francia, a portugál és a spanyol kormány is bejelentette, hogy kész elismerni Guaidót ideiglenes államfőként, ha 8 napon belül választásokat tartanak. Maduro természetesen ezt elvetette, mint mondta, a következő voksolás 2024-ben lesz. Az is kiderült, hogy tavaly decemberben legalább egy alkalommal igyekezett kivenni a latin-amerikai ország Bank of Englandban tárolt 1,2 milliárd dollárnyi aranytartalékát, ugyanakkor ezt megtagadták tőle.

A tovább terebélyesedő válság múlt szombaton az ENSZ BT napirendjére is felkerült, ahol két frakció bontakozott ki.

Az egyik az USA, a másik Oroszország köré, de a végső döntést a dél-amerikai ország hadserege mondhatja ki,

akik jelen állás szerint még kitartanak Maduro mellett, noha Guaidó amnesztiát ígért minden lojalista katonának. Az Amerikába akkreditált katonai attasé például már el is pártolt a chavezista államfőtől.

A legfrissebb fejlemény pedig, hogy a venezuelai legfelsőbb bíróság megtiltotta Juan Guaidónak, hogy elhagyja az országot, zároltatta a bankszámláit is, illetve engedélyezték az ügyészségnek, hogy előzetes vizsgálatot indítson a politikus ellen. Közben nyoma veszett az EFE spanyol hírügynökség kolumbiai állampolgárságú riporterének, két francia újságírót őrizetbe vettek, két chilei újságírót pedig kitoloncoltak a dél-amerikai országból. És ami még nagyon fontos, hogy csütörtökön az Európai Parlament is elismerte Juan Guaidót ideiglenes elnöknek.