Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Az észak-afrikai arab tradíciók alapján az 5-ös számnak különös jelentősége van: túlmenően azon, hogy az iszlám 5 pillérét szimbolizálja, egyben a harmóniát és a boldogságot is jelenti. Algériában úgy tűnik, megtörőben van az 5-ös számnak a varázsa, és immáron a boldogtalanság jelképévé vált.
Az olaj- és gázbevételeire épülő országnak rossz a közérzete, amit az elképesztő és kezelhetetlen demográfiai robbanással, a járványszerű korrupcióval és a készpénzforgalomra épülő gazdasággal jellemezhetünk.
Az 5-ös szám most inkább tragédiát jelent Algériának, és ezt Bouteflika elnök várhatóan 5. elnöki ciklusa szimbolizál. Bouteflika, Zemmour szavaival élve igazi múmiaként kóvályog Algéria és Grenoble között, ahol a háziorvosa van, miközben Algéria fővárosban, Algírban tüntetés tüntetést ér hónapok óta.
Emlékezetes marad a február 22-i országos demonstráció, amelyen óvatos becslések szerint is 800 ezer tüntető vonult fel. Vízágyúk, könnygáz, tömegoszlatás, mintha csak Macron Franciaországában lennénk.
A tömegek azért vonultak utcára, hogy tiltakozzanak az ellen, hogy az 1999 óta hatalomban levő Bouteflika 5. elnöki mandátumának megszerzése céljából is elindult az elnökválasztási harcban.
A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy a tüntetésekre a 20 éve hatályban levő szigorú tiltás ellenére került sor. Annabában, egy nyugat-algériai városban a feldühödött tömeg elfoglalta a polgármesteri hivatalt, letépték a falról Bouteflika elnök fényképét, és összetörték.
Egy másik városban 3 ezer tüntető kötelezte a polgármestert, aki egyébként a kormányzó Algériai Felszabadítási Front (Bouteflika pártja) tagja is volt, hogy vegye le a polgármesteri hivatalra kifüggesztett Bouteflika-posztert, majd ezután a tömeg egyszerűen átgázolt rajta.
Nagyon régóta nem élt át ilyet Algéria.
Pedig Bouteflika valamikor az 1990-es évek polgárháborújának végét és a (radikális) iszlamisták vereségét szimbolizálta.
Mára pedig egy olyan üzleti és katonai alapú kamarilla politika megtestesítője lett, amelyben a hatalom alapja a zsarolás, és amelyhez a „Bouteflika vagy a háború” szlogent kölcsönözték (De Gaulle híres „Vagy én, vagy a káosz” 1965-ös szlogenje után, amikor De Gaulle tábornok megnyerte az első közvetlen elnökválasztást a baloldali Mitterrand előtt).
Azaz, ha nem ő marad az elnöki székben, akkor háború várható, aminek nagyon súlyos következményei lesznek.
Egyébként is, ha Algériáról van szó, de Gaulle tábornok szelleme még mindig ott lebeg az Atlasz-hegység fölött. A mostani algériai elnök, Bouteflika az 1962-es Ben Bella-kormány sportért, turizmusért és fiatalokért felelős minisztere volt.
Azé a kormányé, amelynek vezetője, megpuccsolva az Algériai Felszabadítási Front (FLN) vezérkarát, meggyőződéses marxistaként a független Algéria első elnöke lett. Bouteflika ekkor 25 éves volt, az algériai dolce vita egyik sztárja, népszerű politikusa.
Most pedig Zemmour gondolatmenete szerint megtestesíti és újra feleleveníti azt az Algériai Felszabadítási Frontot (FLN), annak minden rossz emlékével, amelynek De Gaulle végül is átadta Algéria irányítását úgy, hogy a francia csapatok valójában megnyerték a háborút.
Az egykori kegyetlen ellenfelek pedig ezerszámra végezték ki az ellenzéket, a franciákhoz hű harkikat. (A harki olyan algériai muszlimot jelent, aki algériai származása ellenére önkéntes alapon a franciák mellett harcolt az algériai függetlenségi háborúban.)
Kegyetlenül üldözni kezdték a „feketelábúakat” („les pieds-noirs”), azokat a franciákat, akik Algéria francia gyarmatosítása idején, 1830-1962 között születtek Algériában, és Algéria 1962-es függetlensége után menekülniük kellett (egy akkori mondás szerint „vagy a koporsó, vagy a bőrönd” várt rájuk).
És ez végzetes hiba volt, teszi hozzá Zemmour, mert éppen ők tudták volna konszolidálni és stabilizálni az államot és a gazdaságot, valahogy úgy, ahogy Nelson Mandela tette ezt Dél-Afrikával.
A kormány és a kormányzó Algériai Felszabadítási Front (FLN) olyan erőszakos iszlámosításba kezdett, amely az oktatásban, a szellemi élet minden területén felszámolta a francia kolonizációs örökséget, megágyazva ezzel a szélsőséges, radikális iszlámnak, a mai európai terrorizmus egyik alapvető forrásának.
A Les valeurs actuelles konzervatív értékeket közvetítő francia hetilap legutóbbi elemzése alapján hozzáfűzhetjük még azt is, hogy az FLN a francia baloldalnak is sok szolgálatot tett.
Miután a hadsereg megnyerte a rendkívül súlyos, több mint 10 évig tartó (1991–2002) algériai polgárháborút, Bouteflika súlyos hibát követett el Zemmour szerint. A nemzeti kiegyezés nevében megnyitotta a börtönöket, és lényegében az iszlamisták kezébe adta az országot, előkészítve azok hamarosan bekövetkező totális győzelmét. Azt se felejtsük el, hogy az FLN francia gyarmatosítás elleni háborúja egyben az iszlám „hitetlenek” elleni harca is volt.
Miközben egész Algéria 50 éve a „hitetlen” orvosokhoz jár (maga Batouflika Grenoble-ban, az Alpok menti francia város Alembert nevű klinikáján kezelteti magát), ha meg akar gyógyulni.
De Gaulle nem azért engedte meg az algériai függetlenséget, hogy szülőfaluja új neve Colombey-les-deux-Mosquées („Colombey-két mecset falva”) legyen.
Zemmour azokra a változásokra utal, amelyek Franciaország (és Európa) megindult iszlámosodásából következnek. Törvényen kívüli zónák, kerületek, városrészek jöttek létre, ahol az iszlám saria az uralkodó jog és ahol a köztársaság szabályai már nem érvényesülnek, átvette azokat a radikális iszlám (Legutóbb Brüsszel eliszlámosodását mutattuk be).
A „hitetlenek” – mondhatni – tehát a francia politikusok, ugyanis olyan törvényeket fogadtak el, amelyeknek köszönhetően milliónyi algériai kelhet útra már holnap, és könnyen találnak majd egy testvért, szülőt, unokatestvért, akik már tartózkodási engedéllyel rendelkeznek, így tehát ők is letelepedhetnek és Európában maradhatnak, megnyitva ezáltal az utat egy teljesen legális invázió előtt.
De hát ezt már régen megjósolta Boutleflika távoli szellemi elődje, Houari Boumédiène ezredes, aki algériai államelnökként, 30 év alatt megduplázta Algéria lakosságát és meghirdette a „nagy népességcsere” koncepcióját.
De mire utalt Zemmour? Bourmédiène ezredes szerint egy nap milliónyi ember hagyja majd el a déli féltekét, és vonul északra. De nem barátként érkeznek majd oda. Hódítani mennek: „Fiaikkal hódítanak majd, mert asszonyaik méhében már ott a győzelem.”
Csak tavaly 255 ezer új migráns érkezett Franciaországba, nem véletlen, hogy a realitások talaján álló, bevándorlásellenes francia jobboldal népszavazást akar a jelenlegi bevándorláspárti szabályok megváltoztatásáról.
Szintén tavalyi adatok alapján Európában már most több mint 90 millió migráns él.
A lakosságcsere tehát folyamatban van.
