Az Európai Bizottság hiába próbálja elhitetni azt, hogy a migrációs válság megszűnt, akár nyilvánosan, akár burkoltan, a migráció témája minden uniós tárgyalás napirendjén ott van - nyilatkozta az uniós tagországok általános uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek ülését követően az államtitkár.
A bizottság egyik nyilvánosságra került bevándorláspárti dokumentumából is az látszik, hogy
az unió továbbra sem megállítani, hanem kezelni szeretné a migrációt.
Az, hogy a bizottság továbbra is abban érdekelt, hogy legális csatornákat teremtsen arra, hogy tömegek tudjanak Európába vándorolni - közölte.
Magyarország nem tudja támogatni, hogy a közös uniós költségvetési keretből a bevándorlók integrációját támogassuk ahelyett, hogy az európai emberek érdekeit és biztonságát vegyük figyelembe - fogalmazott. Kiemelte továbbá, hogy
az unió az agrártámogatások jelentős megvágásával, a szegényebb régióktól, végső soron az európai emberektől vennének el forrásokat.
Magyarország véleménye szerint uniós közös költségvetésből kizárólag olyan célokat lehet finanszírozni, amelyekben közös megállapodás van. Továbbra is úgy gondolja, nem a bajt kell Európába hozni, hanem a segítséget kell azokba a térségbe vinni, amelyek a migráció kiinduló országainak minősülnek. Ide vonatkozó jelentősebb forrásokat
csak a tagállamok határvédelemére és olyan mechanizmusra szabad fordítani, amely megállítja a migrációt
- jelentette ki.
Nagy-Britannia uniós tagságának közelgő megszűnésével kapcsolatban elmondta, Magyarország legfőbb kormányzati célja teljesült:
sikerült megvédeni az állampolgári jogokat úgy a rendezett, mint egy megállapodás nélküli Brexit esetére is.
Az Egyesült Királyságot illetően a magyar kormány minden olyan konstruktív javaslatot támogatni tud, amely egy későbbi rendezett megállapodással záruló kilépést tesz lehetővé. A jövőt illetően a közös érdek a szoros kereskedelmi és gazdasági együttműködés Nagy-Britanniával és Európa biztonságának garantálása - húzta alá.
Az unió belső piacának működésével kapcsolatban az államtitkár elmondta, Magyarország úgy gondolja, őszinte párbeszédre van szükség a belső piac működésével kapcsolatban, ugyanis több nyugat-európai tagállam olyan irányt támogat, amely saját gazdasági érvényesülésüket veszi csak figyelembe. Magyarország és a közép-európai térség ezt nem tudja támogatni, ugyanis
a kohéziós politika által támogatott gazdasági és társadalmi felzárkózás olyan érték, amely az egész unió versenyképességét növeli.
Takács Szabolcs elmondta azt is, hogy a május végén esedékes európai parlamenti választásokkal kapcsolatban Magyarország abban érdekelt, hogy az unió alapértékeit, biztonságát előtérbe helyező, bevándorlásellenes politikai erők kerüljenek többségbe.