Az ítélet jogerős, a diáknak ezen felül jelentkeznie kell a pártfogó felügyelői szolgálatnál is.
A bíróság előtt a diák ártatlannak vallotta magát. Felidegesítette magát, de senkit sem fenyegetett, s
állítása szerint csupán annyit mondott, hogy ha az igazgató feljelenti, jön majd a dzsihadista szakállat viselő szaúdi ügyvédjével.
A szemtanúk meghallgatása során azonban fény derült arra is, hogy nem ez volt az első ilyen incidens a diákkal. A tárgyalás rövid megszakítását és védőjével való egyeztetést követően az iskolás végül úgy döntött, vállalja a felelősséget tetteiért, és bocsánatot kért a tanárnőjétől.
Ralf Sigl, az ügyben eljáró bíró szerint a vádiratban ismertetett incidens"nem egy egyszeri eset volt, hanem csupán a jéghegy csúcsa.
A 14 éves fiút ezért veszélyes fenyegetés és kényszerítés kísérlete miatt ítélte felfüggesztett börtönre.