Őrizetbe vették a 2015-ös párizsi terroristák egyik segítőjét
![síró párizs merénylet](https://cdn.origo.hu/2023/12/DmmfOiwHc5S74SP2S3N6pnSs4-Y5MN_gBqYA0HBtdVg/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I5ZDczODRkMTFlZDQwN2E5ZjkxZmQ5YzAzZjcxMjM3.webp)
A bosnyák állampolgárt a szövetségi bűnügyi hivatal egy különleges bevetési egységének közreműködésével fogták el még június 20-án.
A 39 éves férfit európai elfogatóparanccsal körözték a belga hatóságok.
Terrorista szervezet támogatásával gyanúsítják a 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletekkel kapcsolatban
– áll a drezdai ügyészség közleményben.
A gyanúsítottat a brüsszeli vizsgálóbíróság körözése alapján kiadatási őrizetbe helyezték. A német hatóságok is felfigyeltek rá, az úgynevezett háborús fegyverekre vonatkozó jogszabályok megsértésének gyanúja miatt két másik, szintén bosnyák állampolgár ellen indított nyomozásban került látókörükbe. Ezt az eljárást tovább folytatják.
A 2015. november 13-i párizsi merényletek estéjén három, testén robbanóövet viselő terrorista hatolt be a Bataclan koncertterembe, ahol az Eagles Of Death Metal adott koncertet. A merénylők azonnal tüzet nyitottak, és kilencven embert megöltek. A támadással egy időben a Stade de France nemzeti stadionnál és belvárosi kávéházak teraszain másik két terrorkommandó további negyven embert ölt meg.
A merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett.
A Szíriában kitervelt támadássorozatot többségében Belgiumban élő francia állampolgárok hajtották végre, akiket az Iszlám Állam képzett ki Szíriában.