"Haragszom magamra, és csalódott vagyok" - jelentette ki álszenten Trudeau újságíróknak a repülőgépén, útban egy kampánygyűlésre.
A 2001-ben, Vancouver egyik méregdrága magán oktatási intézményében, a West Point Grey főiskolán készült fotó, ahol Trudeau akkoriban tanított,
a későbbi politikust Aladdinnak öltözve ábrázolja, feketére festett arccal és kezekkel, turbánban és köntösben.
A jelmezbál témája egyébként az Ezeregyéjszaka volt.
Az arab eredetű Ezeregyéjszaka meséje alapján,
Aladdin amúgy kínai, az pedig köztudott, hogy a kínaiak nem feketék, tehát nem világos, hogyha a liberális kormányfő tényleg nem rasszista, akkor mégis miért festette be feketére az arcát?
Nem mellesleg a liberális kormányfő a 2015-ös kampányában arról beszélt, hogy korábban egy állami oktatási intézményben tanított, most viszont kiderült, hogy
hazudott, és ehelyett egy méregdrága magán főiskolán oktatott
- közölte a Time magazin.
Ráadásul Trudeau azt is kénytelen volt bevallani, nem az volt az első alkalom, hogy feketére festette az arcát: egyszer egy tehetségkutató műsorban elénekelte az ismert afroamerikai énekes, Harry Belafonte Banana Boat Song című dalát.
A liberális miniszterelnök - színleg - elnézést kért, és leszögezte: vállalja a felelősséget.
"Ostoba dolog volt" - mondta, hozzátéve, hogy
abban az időben az ilyen dolgok nem számítottak rasszistának, de most már a társadalom ezt másként ítéli meg.
A miniszterelnök, aki számtalanszor hangot adott a multikulturalizmus, a migráció és a tolerancia iránti - állítólagos - elkötelezettségének, maga is indul az október 21-én tartandó általános választásokon.
A feketére festett arc ugyanolyan rasszista volt 2001-ben, mint 2019-ben
- vágott vissza a konzervatívok vezetője, Andrew Scheer, akit elemzők Trudeau legnagyobb riválisának tartanak.
Hasonló bírálatot fogalmazott meg a baloldali Új Demokraták élén álló Jagmeet Singh szikh politikus is, aki maga is turbánt visel.
A 47 éves Trudeau-nak, aki gyakran hangoztatta, hogy miniszterelnöksége idején Kanada több migránst fogadott be, mint az Egyesült Államok, továbbá az ő mandátuma alatt legalizálták a kannabiszt Kanadában, nem ez az első botránya idén.
A liberális kormányfő belekeveredett az SNC-Lavalin nevű építőipari cég körül kipattant botrányba is, amely során a vállalat több millió dollár kenőpénzt fizetett Moammer Kadhafi egykori líbiai diktátornak és családtagjainak megbízásokért cserébe.
Trudeau nyomást gyakorolt Jody Wilson-Raybould-ra, kormánya akkori igazságügyi miniszterre, hogy a montreali cég ellen ne induljon büntetőeljárás.
Mario Dion, az ország etikai és összeférhetetlenségi ügyeket vizsgáló parlamenti biztosa augusztusban úgy vélte, hogy
Trudeau arra használta a befolyását, hogy megakadályozza, ellehetetlenítse, majd hiteltelenné tegye a miniszter döntését.
Trudeau a Dionnal folytatott beszélgetésében tagadta, hogy szabályellenesen próbálta befolyásolni a minisztert, később pedig azzal védekezett, hogy ő csak kanadai munkahelyeket akart megvédeni.
Az ügybe az október végi választáson akár az egész kormány belebukhat.