Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
November 1-én a baloldali „Libération” napilap hasábjain felhívás jelent meg, amelyben mintegy 50, baloldali gondolkodású személyiség mozgósítja az embereket egy, az iszlámfóbia elleni tüntetésen való részvételre. Pascal Bruckner filozófus, író fejti ki véleményét a Le Figaro konzervatív napilapban erre vonatkozóan.
Pascal Bruckner az 1968-os liberalizmus csalódott gondolkodók jellegzetes képviselője. Világsikerű író volt, a Keserű méz című regényéből Roman Polanski rendezett filmet, a főszerepeket mások mellett Kristin Scott Thomas és Hugh Grant játszotta. A kilencvenes években ábrándult ki 68 eszméjéből, ma az egyik legsikeresebb konzervatív filozófus Franciaországban.
Bruckner szerinte ez a baloldali felhívás az iszlámot illető bármilyen megjegyzést, kritikát, észrevételt összemos a rasszizmussal. Az iszlám vallás kritikája az aláírók szerint egyenes úton vezetett el a franciaországi muzulmánok elleni támadásokhoz, miközben a tüntetők olyan privilégiumokat, különleges státuszt akarnak az iszlámnak, amelyeket a kereszténység, a judaizmus vagy a hinduizmus soha sem kapott meg Franciaországban. „Elég csak rosszul nézni a muzulmánokra és máris a rasszisták táborába kerültél” –mondja szemléletesen Bruckner. Ezek szerint Jean-Michel Blanquer (Macron kormányában szinte egyedüliként jobboldali szimpatizánsnak tekinthető miniszter) is iszlám-gyűlölő, mert azt merte mondani, hogy „az iszlám kendő viselete nem kívánatos Franciaországban”. Erre, folytatja Bruckner okfejtését, Yassine Belattar, (a baloldal alapvetően franciaellenes, másodgenerációs humoristája) azt javasolta az oktatási miniszernek, hogy akkor semmiképpen ne menjen el Seine-Saint-Denis-be…(ez a legnagyobb francia migráns-gettó, amelyről az Origo itt és itt is írt), arra utalva, hogy ott lényegében minden nő ezt viseli.
Legyünk világosak, szögezi le a nagy francia filozófus, hogy a Köztársaságnak minden muzulmán származású embert meg kell védenie. Ez egy olyan feladat, amelyet nemcsak a muzulmánokkal, de a zsidókkal és a keresztényekkel szemben is el kell látni, semmilyen bosszú vagy hasonló cselekedet nem tolerálható ezen a szinten, mert az szörnyű lenne. Természetesen ezt nem vitatja.
Bruckner érthetőnek tartja, hogy Franciaországban kialakult egyfajta bizalmatlanság az iszlámmal szemben, de nincs ebben semmi meglepő, mert ugyanez tapasztalható Marokkóban, Tunéziában vagy Algériában is, ahol szintén fellépnek a szélsőséges iszlám tanokat hirdetőkkel szemben. Az író nem hisz viszont abban, hogy valóságos iszlám-ellenesség lenne Franciaországban. Pontosan ezt bizonyítja az a tény, hogy nem a muzulmánok menekülnek el Franciaországból, hanem a zsidók, akik Izraelt vagy az Egyesült Államokat választják, mert többé nem érzik magukat biztonságban Franciaországban. Ezzel szemben a francia muzulmánok minden szabadságjoggal élhetnek, mecseteikben szabadon gyakorolhatják vallásukat, kiválóan prosperáló halal üzletág működik az országban. Szó sincs tehát arról, hogy „apartheidben” kellene élniük, mint ahogy azt a felhívás aláírói állítják, ugyanis a muszlimok elleni bűncselekmények, gyilkossági kísérletek gyakran csak a képzelet világában léteznek és kizárólag a CCIF (Franciaországi Iszlámfóbia Elleni Kollektíva) kimutatásaiban van nyomuk, sehol máshol.
Azzal, hogy a petíció aláírói „iszlámfóbiáról” beszélnek, óriási hibát követnek el és nagyon nehézzé teszik a megkülönböztetést a valódi iszlám-ellenesség és a radikális iszlám egyébként jogos és legitim kritikája között.
Lesújtó kritikaként veti a felvonulók szemére Bruckner, hogy néhány szavazatért cserébe a baloldaliak képesek felvonulni az antiszemita, radikális, szalafista, szélsőséges iszlám híveivel. Micsoda pálfordulás ez ahhoz képest, hogy a Charlie Hebdo elleni merényletet követően a francia radikális baloldal vezéralakja, Jean-Luc Mélenchon kinyilvánította, hogy „ tagadom az iszlámfóbia kifejezés létezését, még ha értem is a jelentését. Csak a muzulmánok gondolják azt, hogy azért támadjuk őket, mert muzulmánok, én viszont fenntartom magamnak a jogot, hogy ne szeressem az iszlámot.” Micsoda szenvedés! - mondja Bruckner, és rávilágít a franciák által egyébként elutasított baloldal opportunizmusára és konformizmusára.
A Le Figaro-nak adott interjúban Bruckner reagál arra a támadásra, amelyet ő maga is elszenvedett a Zemmour elleni november 2-i tüntetés során, ahol egy S-kartonnal rendelkező militáns ( a francia nemzetbiztonsági kategóriák alapján „S”-nek azok minősülnek, akik veszélyt jelentenek az államra, terrorista cselekmény elkövetésével vagy elkövetőivel is összefüggésbe hozhatók) megtámadta mások mellett őt is. (A Zemmour elleni november 2-i tüntetésen Abdelaziz Chaambi, S-kartonos iszlám militáns, régi szélsőbalos politikai aktivista, a „Franciaországi Iszlámfóbia Elleni Kollektíva” társalapítója minősíthetetlen, nyomdafestéket nem tűrő, még a francia közélethez képest is durva kifejezésekkel intézett támadást számos olyan mérsékelt gondolkodó ellen, akik kritizálni merik az iszlámot.)
Nyilvánvaló, mondja Bruckner, hogy rosszul esett neki a támadás, de szerinte a legdurvábban azokat az egyébként muzulmán származású gondolkodókat támadta meg Chaambi, mint pl. Lydia Guiroust, a Republikánusok szóvivőjét vagy Zineb El Rhazoui-t, a Charlie Hebdo egykori újságíróját, akik bátran kiállnak a radikális iszlám ellen, és kritizálni merik. Őket egy olyan, magyarra lefordíthatlan, rendkívül pejoratív szóval minősítette („bougnoules”-amit ebben a kontextusban akár „tetves észak-afrikai bevándorló”-ként is fordíthatnánk, de a szó használatos minden fekete afrikaira a rasszista szlengben), ami Franciaország politikailag korrekt világában enyhén szólva is megdöbbentőnek hatott. Erre utal Bruckner, amikor felteszi a kérdést, hogy hogyan lehetséges, hogy Chaambi még mindig szabadlábon van? Miért nem indítottak ellene eljárást emiatt? Ez a gyűlöletbeszéd jól mutatja, hogy a radikális iszlám hívei milyen averzióval viseltetnek Franciaországgal szemben, ez pedig csak a szélsőségesek malmára hajtja a vizet. (És persze mutatja azt is, hogy a radikális muszlimok szidkozódhatnak, a politikai korrekt beszéd terrorja rájuk nem vonatkozik, csak akkor, ha őket szidják.)
A napi politikai polémiákkal összefüggésben Bruckner kitér az iszlám kendő viselésének problematikájára is, ami hónapok óta a politikai reflexiók középpontjában van. Kifejti, hogy a franciák nagy többsége idegenkedik az iszlám kendőtől, mint vallási szimbólumtól, mert úgy értelmezik, hogy annak viselése igazából a francia kultúra elutasítása. Erre vonatkozóan a közismert francia filozófus inkább mérsékelt állásponton van, és a jelenlegi szabályok következetes végrehajtása mellett foglal állást. Megjegyzi, hogy senkinek sem kötelező szeretnie az iszlámot, vagy általában a vallásokat. Miközben csak a különbözőség miatt nincs jogunk „üldözni” az iszlámot, a muzulmánokat, de ahhoz igenis jogunk van, hogy védelmünkbe vegyük a férfiak és nők közötti értelmes, francia szokások alapján kialakított viszonyrendszert. A mérsékelt, jobb érzésű muzulmánok arra panaszkodnak, hogy ugyanazokat a „szakállasokat” látják Franciaországban, mint saját hazájukban, emiatt nagyobb szigort várnának el a többségi társadalomtól a radikálisokkal szemben, ugyanis az iszlám kendő levétele, azaz a haj megmutatása, a szabadság jeleként értelmezendő a nők szempontjából. („szakállasoknak” (barbus) azokat a muzulmán férfiakat nevezik, akik a radikális iszlám híveiként feltűnően hosszú, tipikus szakállt növesztenek és ők azok, akik asszonyiakat, lányaikat az iszlám kendő viselésére kötelezik). Sajnálatosnak tartja Bruckner azt is, hogy a kormányzat megmarad a szavaknál és azokat nem követik tettek, nem utasítják ki pl. a gyűlöletbeszéddel élő prédikátorokat, holott számukra nincs hely a Köztársaságban.
Franciaország első helyen nem a laikus állammal definiálja magát Bruckner szerint, hanem életművészetével, a történelmi korszakok közötti folyamatos dialógussal, és egy, a világon is egyedülálló művészeti és irodalmi kultúrával. Az emberek, a világ összes tájékáról, azért költöznek Franciaországba, mert a francia kultúrába és szabadságba „szeretnek” bele. Minden fenntartás mellett, mondja Bruckner, itt érdemes idézni azt, amit a Dreyfus-ügy kapcsán Emmanuel Levinas tiszteletes mondott: ”ha van egy olyan ország, amely egy kis zsidó kapitány sorsa miatt teljesen szétszakad, nos, akkor azonnal oda kell menni”. Bruckner ezért azt gondolja, hogy egy olyan Franciaországot kellene most megmutatni az egész világnak, amely kiáll a nők alávetése ellen, utalva arra, hogy az iszlám aláveti a nőket a férfiaknak és nem tartja őket egyenrangúnak.
(Az ún. Dreyfus-ügy egy peres eljárásnak indult, 1894 decemberében. A zsidó származású Alfred Dreyfust a francia hatóságok Németország érdekében elkövetett kémkedéssel vádoltak meg, Dreyfust életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, majd az ügy felülvizsgálatának eredményeként felmentették. Az ügy hatására antiszemita pogromhangulat és tömeghisztéria alakult ki Franciaországban, hosszú időre kettéosztva a francia társadalmat.)
A Le Figaro szombat reggel még arról írt, hogy csak a radikális baloldal vesz részt a tüntetésen, de a V4NA nemzetközi hírügynökség szombat késő délutáni információi szerint a hagyományos baloldal képviselői is ott lesznek a filozófus szerint voltaképpen a baloldalra szégyent hozó tüntetésen.
Azon a tüntetésen, amely azt mondja: a francia társadalomra nem a muszlim terrorizmus jelent veszélyt, hanem az arra való reakciók. Szerintük az a veszélyes, hogy a franciák nem szeretik a muszlimokat. Túl azon, hogy ez önmagában nem igaz, hiszen egy normális francia ember nem általában a muszlimok nem szereti, hanem a terrorista muszlimokat, mindez a francia baloldal teljes tévútját is mutatja.
LEGÚJABB:
Kora délután elindult a tüntetés, a Gare du Nord-tól, a V4NA nemzetközi hírügynökség információi szerint néhány ezer emberről van szó. A tömegben felvonultattak egy Ritha nevű 6 éves kislányt is, aki - nyilván teljesen magától - egy táblát tartott a kezében, amire azt írták (a szülei vagy aktivisták), hogy megvédem osztálytársnőmet, aki (a muszlim nők elkülönítését és megalázását jelképező) kendőt akar viselni. Néhány felvonuló gyújtogatott is, erről a Le Figaro mutatott a közvetítésében egy videót.
