Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Rossz hír a francia politikai osztály részére, hogy a nép még 2020-ban is itt lesz, ezt már karácsonyi írásában állapítja meg az egyik legjobb francia esszéíró, Ivan Rioufol, a Le Figaróban. Gyakorlatilag 2018. november 17-e óta, amióta a szerényebb anyagi lehetőségek között élő franciák először az utcára vonultak Párizsban és elindították a sárgamellényes mozgalmat, az emberek azzal próbálkoznak, hogy „fentről", a hatalom csúcsáról végre meghallgassák őket. A szociális biztonság megtartása és a francia identitás védelmében elindult, globalizációellenes sárgamellényes mozgalom vitathatatlanul dinamikát hozott a francia közéletbe.
A sárgamellényes tüntetések közé szivárgó szélsőbaloldaliak polgárháborús jeleneteket felidéző rombolásáról az Origó számos elemzést készített, azokat többek között itt, és itt is olvasni lehet.
A sárgamellényesmozgalom világhírnevet és komoly súlyt szerzett magának, mondja Rioufol, célja az volt, hogy választ adjon az egyetemességet hirdető globális utópiákra. Egy hasonló folyamatnak lehetünk most szemtanúi Nagy-Britanniában, ahol a december 12-i parlamenti választáson Boris Johnson abszolút többséget kapott, ez pedig igazi feladatot jelent a brit politikai "elit" számára. A kapott felhatalmazás alapján Johnson január végi határidővel végre tudja hajtani a Brexitet. Nagy „okosságról" tanúskodnak azok is, ironizál Rioufol, akik 3 éven keresztül azt sulykolták, hogy az embereket „félrevezették" és „meg fogják bánni, hogy az Európai Unió ellen szavaztak". Nos, ők most szembesültek a demokráciával, azzal, amitől a legjobban tartottak eddig. A brit emberek Johnson és a brexit mellett vannak, akárhogy is mozgolódott az úgynevezett elit.
A 2019-es év valójában úgy ér véget, ahogy kezdődött, folytatja Rioufol. A politikai elit meg van győződve arról, hogy neki van igaza, holott brutális ellentmondásba keveredett a néppel, az emberekkel, akik legalább azt elérték, hogy most már nem lehet nem odafigyelni rájuk. Miközben rettegnek tőlük, Johnson, Trump, Orbán, Salvini vagy Bolsonaro azok ma, akik, a kifakult baloldalnál sokkal jobban képesek megszólítani a munkásosztályt és az elesetteket. Rioufol munkásosztályon természetesen a középosztály alsó részén elhelyezkedő embereket érti. Azaz, a Le Figaro esszéistája szerint a hétköznapi emberek problémáit nem Macron és a balliberális elit fogja fel, hanem Boris Johnson, Trump vagy Orbán Viktor. Más szóval, ezek a politikusok a középosztály alsóbb részén elhelyezkedő emberek felé is nyitva hagyják a középosztály kapuját.
A brit miniszterelnök, Johnson egyébként éppen Észak- és Közép-Angliában szerezte a legtöbb szavazatot, ott, ahol korábban a munkásosztály dominált. Jeremy Corbyn, a baloldali Munkáspárt jelöltje összeomlott, mert nem értette meg az egyetemességre törekvő, ha úgy tetszik gyökértelen liberális elit által irányított, angolságukra büszke emberek egzisztenciális segélykiáltását. Inkább az iszlám kisebbség kedvében járt, és tette ezt még azon az áron is, hogy antiszemita jellegű kijelentések kíséretében a magát a progresszió hívének valló liberális elittel is szövetséget kötött.
A nemzeti konzervativizmus az az új doktrína, vélekedik Rioufol, amely most kiemelkedik a jobboldalon és az egyetemességre törekvő, a nemzetet tönkre tevő baloldal romjain építkezni kezdett. Ha ebben a kontextusban vizsgálódunk tovább, akkor a francia kormány ellenszélben hajózik. A sokszor amatörizmusba átcsapó macronizmus egy különálló, sajátképű világot hozott létre. Hogyan lehetséges, hogy egy annyira rövidlátó embert bíztak meg a rendkívül problematikus nyugdíjreform levezénylésével, mint Jean-Paul Delevoye? Egy olyan embert, aki filmszerű botránysorozat végén kényszerült lemondani, mert a Macrontól kapott Nyugdíj-főbiztosi tisztségén kívül számos, egészen jól fizető állást betöltött (összesen 13 ilyen állásról van szó!), amelyekkel összefüggésben minimum az összeférhetetlenség gyanúja merült föl. (A Libération hozta nyilvánosságra a múlt héten, hogy a két hete országos sztrájkot előidéző Macron-féle nyugdíjreform főtárgyalója a francia alkotmánnyal ellentétesen kormányzati megbízatása mellett egy oktatással foglalkozó Parallaxe nevű think tank-csoportot is elnökölt, nettó 5300 euróért havonta. Ezt követően további 12 olyan tevékenységét leplezték le, amelyek összeegyeztethetetlenek voltak kormányzati szerepvállalásával. Delevoye december 16-án mondott le Nyugdíj-főbiztosi tisztségéről.)
Rioufol emlékeztet arra, hogy már akkor le kellett volna mondania, amikor a Le Parisien megírta, hogy Delevoye 2016-tól adminisztrátor is volt a Biztosítók képzéséért felelős Intézetben (Ifpass), amely szintén összeférhetetlen volt kormányzati megbízatásával, ráadásul be se jelentette. Ehhez az önmagában is hihetetlen történethez jön még az az elképesztő, balliberális kormányzati körökben is népszerű eszmefuttatása, amely szerint a nyugdíjbefizetések megoldása érdekében 2050-ig 50 millió migránst kell Európába hozni. Hogy lehet egy ember ennyire érzéketlen a francia emberekkel szemben, akiknek többsége eleve ellenzi a migrációt? Hogy lehet ezek után hiteles a jelenlegi nyugdíjrendszert teljesen felforgató, irreális terv, amit ez az ember képvisel? – teszi fel a jogos kérdéseket Rioufol.
Látszik az is, folytatja a Le Figaro esszéistája, hogy Macron képtelen helyrehozni a francia emberekkel való kapcsolatát. Macronnak sikerült apró lépésenként először a perifériákon (vidéken és a nagyvárosok külvárosaiban) élő franciákat teljesen reménytelen helyzetbe hozni, majd a szakszervezetekkel is összerúgta a port. És hiába hazudtolta meg azokat, akik azt mondták, hogy Franciaország deprimált és a szétesés szélén táncol. Mert tényleg ott táncol.
Ebből a szempontból, mondja Rioufol, 2020 a meggyengült központi hatalom és az elégedetlenek közötti folyamatos feszültség éve lesz. Itt az ideje, hogy a jobboldal példát vegyen a „szörnyű" konzervatívokon, Trump-on vagy Johnson-on, akik megértették, hogy kompenzálniuk kell a baloldali „prolifóbiát" azzal, hogy a legelesettebbek felé nyitnak. Igen, a francia jobboldalnak szociális fordulatot kell vennie. (A szerző a „prolophobe" kifejezést használja, amely először 2009-ben jelent meg a francia politikai elemzésekben, pontos definíció hiányában „munkásosztály" fóbiával azonosítható.)
Fontos megállapításokat tesz Ivan Rioufol akkor is, amikor a francia kommunista baloldal, az Engedetlen Franciaország (La France Insoumise) vezetőjét, Jean-Luc Mélenchon-t elemzi. Éppen ő a jó példája annak, hogy a „haladás", a „progresszió", tehát a baloldal által hagyományosan vindikált, de már régóta elhagyott értékrendszer teljes őrületté vált. Már 2013-ban, amikor a kamionokra kivetett környezetvédelmi adó miatt breton sofőrök tiltakozó akciókba kezdtek (ők voltak az ún. piros sapkások, értelemszerűen a sapkájuk színe miatt), Mélenchon egyszerűen ostobának nevezte őket, akik valójában pedig a sárgamellényes mozgalom hírnökei voltak. Amit egyébként Mélenchon szintén nem látott előre. Mostanában pedig még ezen is túl tesz, ugyanis az iszlámmal való „összeborulása" következtében bármire és annak az ellenkezőjére is képes. Miután november 10-én részt vett az „Allah Akbar"-t üvöltő iszlamisták oldalán az iszlámért kiálló tüntetésen, az Engedetlen Franciaország vezetője még ezen is túltéve „zsidó összeesküvésnek" minősítette az angliai Munkáspárt súlyos vereségét.
Mélenchon elsősorban Anglia vezető rabbiját és „a Likud (Benjamin Netanyahu pártja) különböző befolyást gyakorló hálózatait" okolta a vereségért és Corbyn bukásáért. Ezen kívül megvádolta a Franciaországi Zsidó Intézmények Képviselő Tanácsát (Crif-Conseil représentatif des institutions juives de France) azzal, hogy a „zsidó közösséget erősítő, másokat kirekesztő parancsokat" osztogat, azaz a kommunista Mélanchon pontosan olyan retorikával élt, amely az antiszemiták sajátja.
Sajnálatos és ez ismét csak ennek az elveszett baloldalnak az egyik velejárója, hogy miközben szövetségre lép az iszlamistákkal a nyugati liberális demokráciákban, már egyáltalán nem respektálja a Karácsony szentségét, az ünnepet, ezt az egészen idáig szent pillanatot. „A Karácsonyfa alá a sztrájk kerül, Karácsonykor sem pihenünk" idézi föl Rioufol a párizsi baloldali tüntetés egyik transzparensének szövegét. Nemrégen Toulouse-ban „antikapitalisták" erőszakosan megszakítottak egy gyerekek által játszott betlehemi élő előadást. (Erről a szélsőbaloldali támadásról az Origo itt írt ). A szélsőbaloldali aktivisták szakítani akarnak tehát a zsidó-keresztény hagyományokkal, és ehhez bármit megtehetnek, minden eszközt igénybe vehetnek.
Időközben pedig a keleti-keresztényekről megfeledkezett a történelem. Többé nem kívánatosak saját földjükön, mert a szektás Iszlám Állam elüldözi őket. És a Nyugat közönyösen nézi kálváriájukat. Jó példa erre, ami a francia Szenátusban történt, ahol december 12-én a „Keleti Keresztények" megsegítésére hívták fel a figyelmet a francia közélet szereplői egy humanitárius konferencia keretében, François Fillon, Nicolas Sarkozy egykori köztársasági elnök miniszterelnökének kezdeményezésére. A konferencián mások mellett részt vett a Szenátus Republikánus párti (LR) elnöke Gérard Larcher, a világhírű filozófus, esszéíró Pascal Bruckner, a szintén közismert konzervatív filozófus és egykori miniszter, Luc Ferry, valamint a rendkívül sikeres, egykori jobboldali spanyol miniszterelnök, José-Maria Aznar is.
Sajnos, mondja Rioufol, Fillon záróbeszéde nem kapott visszhangot, mint ahogy az a harc sem, amit ezúttal Bernard-Henri Lévy folytatott a nigériai keresztények megmentéséért, akiket „Allah Akbar" kiáltások közepette üldöznek. (Bernard-Henri Lévy a Paris Match hetilap külön megbízottjaként december elején tudósított a nigériai keresztények szisztematikus lemészárlásáról, ahogy fogalmazott „egy olyan horrorról, amelyről nem beszélünk". A baloldali filozófus mélységesen elítélte és genocídiumnak minősítette a nigériai eseményeket.)
„Köszönettel tartozunk nekik. Boldog Karácsonyt és Új évet!", írja Ivan Rioufol, a Le Figaro neves esszéistája.
A karácsony és az újév is nehéz lesz egyébként a franciáknak. Vasárnap is teljes a közlekedési káosz, a sztrájkoló szakszervezetek bejelentették szombaton, hogy a következő napokban sem engednek, egy kicsit sem. A Szentestét megelőző nap is lehetetlen lesz a közösségi közlekedést használni. És január 6-ától minden eddiginél nagyobb sztrájkra készülnek.
