A néppárti ultimátum Soros György és Jean-Claude Juncker bosszúja

Horizontal
EU Commission president Jean-Claude Juncker (L) greets George Soros, founder and chairman of Open Society, ahead of their bilateral meeting at the EU headquarters in Brussels on March 20, 2015. AFP PHOTO / JOHN THYS (Photo by JOHN THYS / AFP)
Vágólapra másolva!
A Századvég csütörtökön közzétett közleményében 10 pontban fejtette ki az álláspontját az Európai Néppárt ultimátumáról.
Vágólapra másolva!

Kedden az Európai Néppárt hárompontos ultimátumot intézett a Fideszhez, amely ha nem teljesül, akár szakításra is sor kerülhet a felek között. Tegnap megírtuk, hogy minden bizonnyal Soros György áll a magyar kormánypártok elleni komoly támadás mögött, hiszen az elmúlt években látványosan nőtt a befolyás a magát konzervatívként meghatározó pártcsaládban. A Századvég Alapítvány ma 10 pontban fejtette ki az álláspontját a történtekről, a közvélemény-kutató cég ehhez a kérdezz-felelek formát választotta.

Kérdések:

  1. A magyar kormány elindított egy tájékoztató kampányt. A plakátokon Soros és Juncker szerepel és egy mondat: „Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel!".
  2. A magyar tájékoztató kampány nagy vihart keltett a bevándorláspárti politikusok körében. A kritikák szerint a kampány gyűlöletkeltő.
  3. A Néppárt bevándorláspárti alakulatai a Fidesz kizárása mellett szólaltak meg.
  4. Ezt követően Manfred Weber, a Néppárt nevében ultimátumot adott a Fidesznek. Három feltételt kell teljesíteniük ahhoz, hogy ne zárják ki őket: Fejezzék be a Brüsszel elleni kampányt. Kérjenek bocsánatot. És végül, de nem utolsósorban, a Soros-egyetem maradjon Budapesten.
  5. Válaszul a Fidesz közleményben tudatta, hogy a magyar választók akarata fontosabb, mint a néppárti tagság feltételéül megfogalmazott ultimátum teljesítése.

Válaszok:

  1. A néppárti ultimátum Soros és Juncker bosszúja.
  2. A vita mögött az Európai Néppárt értékválsága áll. A néppárti alakulatok többsége támogatja a migrációt, üdvözli a multikulturális társadalmak létrejöttét, és feladja a keresztény kultúrát.
  3. A Fidesz ebben a három kérdésben nem hajlandó engedni, ezért jött az ultimátum.
  4. A Néppárt úgy kalkulál, hogy a májusi európai parlamenti választások után, ha nem változtat, meg fog gyengülni. Ezért annak érdekében, hogy megőrizhesse domináns pozícióját a parlamentben, arra készül, hogy a bevándorláspárti baloldali, liberális és zöld pártokkal kössön koalíciót. Ennek a tervnek az akadálya a Fidesz.
  5. Ha megvalósul a néppárti mesterterv, akkor május után az Európai Parlamentben két nagy erőcsoport áll majd egymással szemben: a bevándorláspárti establishment erők, a régi elit, benne a Néppárttal és a migrációt megállítani akaró, Európa keresztény kultúrája mellett elkötelezett és az európai polgárok mellett álló nemzeti erők. Erről szól az ultimátum által előidézett helyzet.

A Nézőpont Intézet is hasonlókra jutott, Tóth Erik elemző arról beszélt a köztelevízióban, hogy meglátása szerint a bevándorlásról szól a Fidesz-KDNP és az Európai Néppárt vitája, mivel a néppárt már megkötötte a maga szövetségét a baloldallal.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!