Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
„A külvárosban az a hír terjed, hogy egy fiatal muszlim nőnek szeretője van. Miután erről bátyja is tudomást szerez, két társával útnak indulnak, hogy bosszút álljanak a szeretőn a saria szabályai szerint. A nő ugyanis már nem szűz és házasságon kívüli kapcsolatba keveredett. Megfélemlítés, fenyegetés, emberrablás, benzines kanna, kínzás, gyilkossági kísérlet, amely majdnem a szerető életébe kerül", indítja Céline Pina Ladj Ly francia filmrendező botrányát elemző írását a Le Figaróban. „Nem, nem egy, a külvárosok brutális hétköznapjait bemutató filmnek vagyunk a tanúi, hanem egy valódi, megtörtént esetről beszélünk", folytatja írását. Kiderül ugyanis, hogy az egyik bűnöző egészen pontosan Ladj Ly volt, „A nyomorultak" (Les Misérables) című rendkívül sikeres francia film rendezője. Azért akartak megölni egy férfit, mert szembefordult a muszlim törvényekkel.
A mali származású, már francia állampolgár filmrendező tettestársaival, akik korábban egyébként a fiatal muszlim nőnek eltörték az ujját és betörték a fejét, a nő szeretőjét csomagtartóba zárva egy erdőbe vitték, ahol kegyetlenül megverték. Egy benzines kanna is volt velük, amivel nyilvánvaló céljuk a szerető holttestének elégetése volt, erre azonban nem került sor, mert az áldozat megszökött. A 2011. március 2-án meghozott bírósági ítélet alapján Ladj Ly-t három év börtönre ítélték, amelyből kettőt le is töltött, egyet pedig felfüggesztettek.
Mivel annak idején Ladj Ly ismeretlen filmesnek számított, túlságosan nagy visszhangja nem volt a muszlim indíttatású bűntettnek. „A nyomorultak" című film sikere kapcsán országos szintű vitát váltott ki azzal, hogy a „Causeur" nevű havilap megírta a bűntettet, és a brutális kegyetlenséggel elkövetett gyilkossági kísérlethez muszlim vallási indokot, a saria alkalmazását asszociálta. Vagyis, nem maga a gyalázatos tett, hanem a tett megírása, és főleg a muszlim szál említése okozott botrányt a balliberális világ által uralt francia médiumokban és filmes világban.
Ladj Ly „gyilkossági kísérlet tettestársasként" szerepelt a „Causeur" cikkében, amit aztán a Les Valeurs Actuelles (VA) is átvett. A Libération nevű baloldali napilap viszont egészen abszurd módon kezdte mentegetni legújabb franciaországi hősüket. Szerintük Ladj Ly-t „csak" emberrablás és kínzás tettestársaként ítélték el, és nem gyilkosság kísérlete miatt, és nem alkalmazott szerintük erőszakot. Ezen nemcsak a jobboldali elemzők, de még egy baloldali politológus-professzor, Laurent Bouvet is nevetett: azt írta a Twitteren, hogy ezek szerint elrabolni és megkínozni valakit még nem számít erőszaknak.
Elindult tehát a jól ismert balliberális machináció, a saját emberüknek tartott személy elvtelen és abszurd megvédése: ráadásul Ladj Ly ügyvédei mindkét lapot beperelték (egészen nevetséges módon) „faji alapú rágalmazás" miatt, a Telerama nevű baloldali kulturális hetilap pedig már áldozati szerepben tüntette fel a filmrendezőt. Egy „áldozat", egy „srác az afrikai külvárosból", idézi a Telerama-cikkben használt kifejezéseket a Les Valeurs Actuelles, hozzátéve, hogy a cikk Ladj Ly-t mentő érvrendszere több helyen is enyhén szólva sántít. Az érvrendszer 3 alapvető tételre épít. Az első az, hogy Ladj Ly letöltötte büntetését. De attól még persze bűnözői múltja van, és nem is akármilyen bűncselekményt követett el. A másik két érv még gyengébb lábakon áll, mert az egyik szerint Ladj Ly „mindig is kerülte ezt a témát", (mintegy az ellenkezőjét sem hazudta tehát, nem mondta sohasem, hogy ártatlan - de ez ebben az esetben kit érdekel?) illetőleg, hogy egy „nehéz külvárosból származik". (Ladj Ly Franciaország legnagyobb no-go zónájának, a köztársaság területén kívülinek számító Seine –Saint- Denis egyik borzalmas kerületének a szülötte).
A Telerama fogalmazásának, miszerint „ez a srác képviseli hazánkat az Oscar-díjért folytatott versenyben", a Les Valeurs Actuelles szerint olyan üzenete van, mintha emiatt hallgatni kellene a 2011-es bűntényről, hiszen a filmje (esetleg) díjat kap majd. „A történet újraírása oda vezetett, hogy most már nem egy barbár tett cinkostársáról van szó, hanem valakiről, akit a bőrszíne miatt üldöznek, azaz egy áldozatról beszélünk, innen ered a „faji alapú" rágalmazás is, amelyre hivatkozással perlik Ladj Ly ügyvédjei a két újságot" - írja Céline Pina, a radikális muszlim ismert ellenzője, a sikeres esszéíró a Le Figaróban. Szerinte egyébként Ladj Ly „szeret leckét adni másoknak, és szeret a vádló és az áldozat szerepében is tetszelegni". Ügyvédei még azt is hozzáteszik, emeli ki az ismert esszéíró, aki számtalan írásban fordult szembe az iszlám nőket alárendeltként, kivetettként, másodrangú állampolgárként kezelő dogmatikus tanaival, hogy „Ladj Ly-t nem vádolták erőszakossággal", amihez természetesen azt kell feltételeznünk, teszi hozzá az írónő némi iróniával, hogy „szép szóval is el lehet valakit rabolni vagy megkínozni". A Teleramának adott, azóta egyébként eltüntetett interjújában Ladj Ly azt állította, hogy „szabályos háború zajlik a külvárosok és az iszlám ellen", majd trágár kifejezésekkel megtámadta a marokkói származású, de a nőket elnyomó iszlám tanok ellen harcosan fellépő Zineb El Rhazoui-t, a Charlie Hebdo egykori marokkói-francia újságíróját, akit „köcsögnek" nevezett, és akit szerinte „leginkább jól seggbe kellene d...i"
A VA jól érzékelteti azt, ami Céline Pinat is foglalkoztatja a Le Figaróban megjelent írásában, nevezetesen, hogy a „Metoo" és az újgenerációs, radikális feminizmus időszakában a balliberális ideológusokat, újságírókat nem zavarja, ha egy muszlim származású férfi súlyosan szexista megjegyzéseket tesz. Sőt, miközben Ladj Ly-t emberrablás és kínzás tettestársaként elítélték, áldozati szerepet kreálnak számára és azokat támadják, akik felemelik a szavukat az iszlám terjedése, de leginkább az iszlámnak a nőkkel szemben tanúsított elnyomó, degradáló, diszkriminatív ideológiája ellen. A balliberális politikai-újságíró elitet ez nem zavarja. A Libération napilap - ahogy már említettük - egészen odáig is elment, hogy leírja: Ladj Ly-t csak „emberrablásért és kínzásért ítélték el" és „nem erőszakért", ez egyébként ügyvédjei érvei között is szerepelt. A baloldal tehát szokásához híven megfordította a szerepeket és áthelyezte a botrány súlypontját: miközben eltereli a figyelmet arról, hogy a filmrendezőt erőszakos cselekményéért elítélték, rasszizmus vádjával támad vissza, így a valóság helyett egy hamis váddal állunk szembe. Ezen az alapon nevezte egyébként Éric Zemmourt és Zineb El Rhazoui-t „terroristának". Holott egyikük sem ölt meg senkit, tette hozzá Céline Pina, miközben 263 személyt gyilkoltak meg csak az elmúlt években Allah Akbar felkiáltással, a politikai iszlám nevében. Érdemes felidézni a nagy lengyel-francia rendező, Roman Polanski esetét, akinek új filmjének bemutatóját („J'accuse" - Vádolom) számtalan francia moziban megakadályozták a tüntető feministák, miközben Ladj Ly ellen senki sem tüntet, sőt. A Le Figaro arról is ír egyébként, hogy Oscar-díjra jelölt filmjének „pozitív" főhőse, Salah maga is szalafista muzulmán, azaz szélsőséges tanokat, az iszlám felsőbbrendűségét, a nők alacsonyabb rangúságát hirdető személy. Érdekes az is, hogy Salah szerepében egy radikális, szélsőbaloldali iszlámot támogató mozgalmár, a „Négerfóbia elleni brigád" egyik harcosát láthatjuk, akit egy év börtönre ítéltek korábban, mert egy tüntetésen megtámadott egy rendőrt.
Mindez azért sajátos, mert a film éppen a külvárosban élő bevándorlók és a rendőrök harcáról szól.
A filmet feltehetően be fogják mutatni a magyar mozikban is, hiszen cannes-i győztes, Golden Globe-ra jelölték és felkerült az Oscar szűkített tízes listájára, egyébként az Akik maradtak című magyar versenyfilmmel együtt. Bemutatójakor részletesebben fogunk a filmmel foglalkozni. Elöljáróban annyit azért elmondhatunk, hogy egy ügyesen elkészített propagandafilm. A történet a francia fociválogatott 2018-as világbajnoki győzelmének ünneplésével kezdődik, a főszereplő bevándorló fiú a film propagandaüzenete szerint jó francia lenne magától. Francia zászlóval örvendezik az ország sportsikerének, de aztán ellop egy cirkuszi oroszlánkölyköt, és minden baj a külvilág reakciójával kezdődik. A meglopott cirkuszos majdnem felfalatja az oroszlánpapával a szenegáli fiút, az egyik rendőr később egy gumilövedékkel meg arcon lövi. Mintegy válaszként, ezután szabályos háború tör ki a párizsi elővárosban a fiút védő bevándorlók és a rendőrök között, a helyiek kis híján megölik, de mindenesetre súlyosan megsebesítik a film három rendőr főszereplőjét, sőt, az utolsó pillanatban nem is lehet tudni, hogy ki fog lelőni kit. A film dramaturgiai értelemben pozitív szereplője a már említett Salah nevű szalafista muszlim. A cím Victor Hugo halhatatlan regényére utal természetesen, a film elején a három rendőr közül a rangidős Gavroche-ról beszél (azaz, a tizenkilencedik században ártatlanul meghalt utcagyerek-forradalmár kisfiú örökösei voltaképpen eszerint a rendőrökre támadó bevándorló fiatalok), a film pedig egy Victor Hugo-idézettel zárul: leegyszerűsítve Victor Hugo gyönyörű sorait, a propagandát a nézők fejébe verő zárófelirat azt mondja, hogy mindenki jónak születik, legfeljebb rosszul nevelik.
Emmanuel Macon köztársasági elnököt egyébként „lenyűgözte a film", és „egy olyan realitást vélt benne felfedezni, amelyet elfelejtettek", majd utasítást adott, hogy vizsgálják meg, miként lehetne a külvárosok helyzetén javítani....Közben persze a feministák hallgatnak, emeli ki Céline Pina, bár maga a film is hordozója annak a „macsó" kultúrának, amely az iszlám alapján megfosztja a nőket a szabadságtól. És éppen emiatt botrányos ez az egész ügy.
