Angliában is megjelent a koronavírus

Pekingből küldött egészségügyi csomagokat fogadnak kórházi orvosok a közép-kínai Hupej tartománybeli Vuhanban 2020. január 30-án.
Vágólapra másolva!
Nagy-Britanniában is megjelent az új koronavírus okozta betegség. A brit egészségügyi minisztérium pénteken közölte, hogy két páciens szervezetében azonosították a kórokozót Angliában.
Vágólapra másolva!

A brit egészségügyi tárca tájékoztatása szerint

a két beteg ugyanannak a családnak a tagja.

A közlemény, amelyet az angliai tiszti főorvos, Chris Whitty nevében adott ki a

minisztérium, nem tér ki arra, hogy brit állampolgárokról van-e szó, és arra sem, hogy jártak-e a járvány gócpontjának tekintett kínai Hupej tartományban.

Pekingből küldött egészségügyi csomagokat fogadnak kórházi orvosok a közép-kínai Hupej tartománybeli Vuhanban 2020. január 30-án. Forrás: MTI/AP/Chinatopix/-

Azt sem említi a kommüniké, hogy a két beteg Anglián belül hol tartózkodik.

Chris Whitty, aki egyben a brit kormány egészségügyi főtanácsadója is,

a múlt héten az addigi nagyon alacsony fokozatról alacsony, vagyis eggyel magasabb szintre módosította a brit lakosság fertőződési kockázatára érvényes útmutatást.

Matt Hancock brit egészségügyi miniszter az intézkedés után, a londoni alsóházban tartott soron kívüli tájékoztatásában elmondta: ez azt jelenti, hogy megnőtt a valószínűsége az új koronavírus okozta betegség megjelenésének az Egyesült Királyságban.

Whitty professzor pénteki közleménye szerint az Angliában azonosított két beteget a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) részesíti szakorvosi ellátásban, és a brit hatóságok kipróbált járványmegelőző eljárásokat foganatosítottak a vírus további terjedésének megakadályozására.
Az angliai tiszti főorvos szerint az NHS rendkívül jól felkészült a járványos betegségek kezelésére, és máris megkezdődött annak felderítése, hogy a két beteg érintkezett-e másokkal fertőződésük után.

A brit külügyminisztérium a héten eltanácsolta a kínai utazásoktól a brit állampolgárokat az új koronavírus okozta járvány miatt.

Védőmaszkot viselő emberek egy pekingi bevásárlóközpont előtt. Forrás: MTI/EPA/Vu Hong

A tárca Kínára vonatkozó módosított hivatalos utazási tanácsadásában azt kéri, hogy a britek egyáltalán ne keressék fel Hupej tartományt, ahonnan a járvány terjedni kezdett.

A minisztérium javasolja egyben, hogy azok a britek, akik már ebben az országrészben tartózkodnak, sürgősen távozzanak onnan, ha erre van módjuk.

A felhívás arra is inti a briteket, hogy Kína többi országrészébe se utazzanak, ha ez nem feltétlenül szükséges.

Pénteken elindult Vuhanból, a járvány központi gócának tartott Hupej tartománybeli nagyvárosból Nagy-Britannia felé egy repülőgép, fedélzetén 83 brit és 27 külföldi állampolgárral.

A brit kormány által bérelt gép Brize Norton katonai repülőterén, a brit királyi légierő (RAF) Londonhoz közeli támaszpontján száll le. A brit állampolgárokat érkezésük után két hétre egy északnyugat-angliai kórház e célra kialakított karanténjába szállítják.

A repülőgép a külföldi utasokkal ezután Spanyolországba repül tovább.


A British Airways légitársaság a héten leállította összes kínai járatát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!