Újabb robbantások Svédországban: a hétköznapok részévé vált az utcai erőszak - videó

Vágólapra másolva!
Két újabb robbantás történt keddre virradóra a svéd fővárosban egymástól mintegy 500 méterre, néhány perc különbséggel. Több mint 50 embert kellett evakuálni az érintett lakótelepi tömbökből. A legutóbbi stockholmi robbantás óta alig több mint egy hét telt el, de a rendőrségnek nincs gyanúsítottja, bár egy kamerafelvételt is közzétettek a lehetséges östermalmi robbantóról. Ugyanakkor a fővárostól 500 kilométerre elfogtak két férfit, akik „nyilvános pusztításra készültek" - írta a V4NA nemzetközi hírügynökség. Svédországban mára a bevándorlás miatt gyakorlatilag polgárháborús állapotok uralkodnak egyes városrészekben.
Vágólapra másolva!

Egymástól mintegy 500 méterre, Stockholm két különböző negyedében történt nagy erejű robbanás keddre virradóra, alig több mint egy héttel korábban pedig a főváros Östermalm negyedében történt pokolgépes merénylet.

Ismét elszabadult a pokol Svédországban Forrás: Swedish Crime Tracker

Kedd hajnal 2 óra 30 perckor előbb egy Kistában található társasházban ébresztette detonáció a lakókat, majd alig néhány perccel később Husbyban robbant fel egy ismeretlen eredetű szerkezet.

A jelek szerint a robbantások célja a pusztítás, megfélemlítés lehetett, mert a két esetben mindössze egyetlen ember sérült meg könnyebben, míg a lakóházakban komoly károk keletkeztek, több mint 50 lakót kellett kitelepíteni a két épületből.

Az Aftonbladet svéd napilap szerint a két mostani esetnek köze van ahhoz a robbantáshoz, amelyet ismeretlen tettes, vagy tettesek január 13-án követtek el Östermalmban. Információikat a stockholmi rendőrség egyelőre sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.

közölte Anna Westberg, a stockholmi rendőrkapitányság sajtóreferense.

A rendőrség bekérte a környékbeli térfigyelőkamerák felvételeit, de sajtóhírek szerint ez nem feltétlenül gyorsíthatja meg a nyomozást, mivel az östermalmi robbantás ügyében az SVT Nyheter információi szerint már rendelkezésre áll egy videófelvétel a lehetséges gyanúsítottról, a nyomozóhatóságok azonban egyelőre mégsem vettek őrizetbe senkit az ügyben.

Ahogy annak a robbantásnak sincs egyelőre gyanúsítottja, amely a január 13-ai östermalmi merénylet után történt Uppsalában.

Hétfőn viszont nagy erőkkel szálltak meg a rendőrök egy hässleholmi ipari területet, ahol két férfit vettek őrizetbe, akiket „nyilvános pusztítás" előkészületével gyanúsítanak.

A bevándorlók állnak az elszabaduló bűnözés hátterében

Mint arról korábban beszámoltunk, már nemcsak a bevándorlásellenes pártok beszélnek Svédországban arról, hogy a korlátlan bevándorlás súlyos károkat okozott az országnak, hanem a korábban még bevándorláspárti Mérsékelt Párt is kezdi belátni, súlyosan tévedett azzal kapcsolatban, hogy milyen gyorsan lehet integrálni az idegen kontinensekről érkezőket.

Időközben egyre több olyan adat lát napvilágot, hogy a skandináv országban elszabaduló bűnözés hátterében egyértelműen a mostani bevándorlók, vagy a korábban érkezők leszármazottai állnak.

Háborús övezetek

Írtunk arról is, hogy egyre katasztrofálisabb állapotok uralkodnak Svédországban, mivel a különféle bűnbandák néhány nagyváros kerületét gyakorlatilag háborús övezetté változtatták.

A lövöldözések, a robbantások és a leszámolások mára a svéd mindennapok részévé váltak.

Egyre kevésbé sikerül a helyi sajtónak eltitkolnia azt a tényt, hogy a bűnözők között mára többségében vannak a migráns hátterűek. A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy még a balliberális kormány is intézkedéseket jelentett be a helyzet kezelésére, bár sokak szerint ezek semmit sem érnek.

Elképesztő állapotok uralkodnak Svédországban Forrás: AFP/Christine Olsson/Christine Olsson

Inkább a naiv svédek alkalmazkodnak a bevándorlókhoz a migránsok integrálódása helyett. Így kommentálták többen is azt, hogy a svédországi Karlstad város központi kórházában

az információs táblákon a svéd és angol nyelvű feliratokon kívül arab, perzsa és szomáli nyelven is tájékoztat a kórház.

Sokak szerint az efféle megnyilvánulások csak nehezítik az amúgy is nehézkes integrációt, miközben Svédországban számos területen egyre nagyobb problémát okoz a bevándorlás, és annak következményei is.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!