Megerőszakolt és megölt egy kislányt, de 75 tevével megváltotta a büntetését

teve
Tevecsorda Marokkóban
Vágólapra másolva!
Hetvenöt tevével váltotta meg büntetését egy 12 éves lányt megerőszakoló és megölő férfi Szomáliában. A halálbüntetésére váró, ám a családdal egyezséget kötő férfit elengedték a halálsorról.
Vágólapra másolva!

A női jogokkal foglalkozó csoportok közlése szerint ez aláássa az országban a nemi erőszakot korlátozó, mérföldkőnek számító törvényt, és támogatja a büntetlenség kultúráját a kelet-afrikai országban.

Három férfit ítéltek halálra, kettőt végeztek ki

Aisha Ilyes Adent a szomáliai Puntland régióban lévő Galkayo város piacáról rabolták el tavaly februárban.

Csoportosan megerőszakolták, megfojtották, nemi szerveit megcsonkították.

Három férfit ítéltek halálra májusban egy 2016-os, szexuális bűncselekményekről szóló törvény értelmében Puntlandban. Ez a félig autonóm régió az első Szomáliában, melyben kriminalizáltak olyan cselekményeket, mint a szexuális zaklatás és nemi erőszak.

A háromból két elítéltet kivégzőosztag végzett ki a hónap elején. A harmadik férfi, Abdisalan Abdirahman kivégzését akkor hivatalos magyarázat nélkül késleltették.

Tevecsorda Marokkóban - Illusztráció Forrás: Wikimedia Commons/Chrumps

Az ügy aláássa a nők jogait

Az áldozat egyik rokona megerősítette, hogy Abdirahmant február 20-án szabadon engedték, miután egyezséget kötött a családdal, hogy

a lány megölését és megerőszakolását 75 tevével kompenzálja.

– Fel vagyok háborodva azon, ahogyan a harmadik férfi kiszabadult. Puntlandben és általában Szomáliában a megerőszakolt áldozatoknak nem szolgáltatnak igazságot a tradicionális vezetők érintettsége miatt. Ellenzem, hogy az ilyen ügyeket a szokásjogok és a hagyományok szerint kezeljenek. Ez hatalmas probléma jogrendszerünkben, és aláássa a nők és lányok jogait – fogalmazott Ubah Mohamed, a Somalia Gender Hub jogvédő csoport tagja.

Az igazságügyi minisztérium munkatársai nem nyilatkoztak az ügyben.

Az áldozatnak össze kell házasodni a támadóval

A nemi erőszak gyakori, és gyakran marad büntetlen Szomáliában, ahol az évtizedek óta tartó konfliktusok táplálták az erőszak kultúráját, és meggyengítették a törvények betartatásával megbízott intézményeket.

Az áldozatokat a tradíció szerint arra kényszerítik, hogy fogadják el a kompenzációt - gyakran tevék vagy más haszonállatok formájában - és

házasodjanak össze támadójukkal.

Az évszázados gyakorlat célja, hogy véget vessen a rivális klánok közötti harcoknak.

Az első siker volt Aden ügye

Aisha Ilyes Aden brutális meggyilkolása nagy felháborodást és nyilvános tüntetések sorát váltotta ki. Követelték a hatóságoktól a szexuális jellegű bűncselekmények elleni törvény érvényesítését és az igazság védelmét.

Aden ügyében a három férfi elítélése volt az első ilyen jellegű "siker" Puntlandben.

A női jogokért küzdő aktivisták szerint soha nem fog véget érni a nők elleni erőszak, amíg a szokásjog lehetővé teszi, hogy megegyezéssel oldjanak meg ilyen bűnügyeket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!