A 28 éves brooklyni Lin Li még 2016. március 13-án ölte meg kislányát otthonukban. Bűnösségét már 2019-ben kimondták, ám csak most szerdán került sor a büntetésének kiszabására.
18 évet kapott, amiért úgy akarta megbüntetni a kétéves Melodyt, miután az bepisilt, hogy hosszasan víz alá nyomta a fejét.
Miután ezt tette a gyerekkel, egyszerűen csak kiment a fürdőszobából és eszébe sem jutott, hogy megnézze jól van-e a kislánya. A nőt szigorú szülőként jellemezték, olvasható a Borsban.
A nő ügyvédje ezzel szemben, szerető és gondoskodó anyának jellemezte, aki megbánta tettét és ezzel kapcsolatban ezt mondta:
Nem egy szörnyeteg ez a tettein látom.
Lin Li könnyei között, annyit mondott az ítélet meghozása előtt, hogy:
Anyaként az a feladatom, hogy gondoskodjak a gyermekeimről. Hibát követtem el... Elvesztettem a lányomat, ami rettentő fájdalmas számomra.
De ez sem hatotta meg a bíróságot, ahogy az ügyvédjének szavai sem, pláne miután kiderült, hogy négyéves fiát, egy nappal a kislánya megölése előtt ugyan ezzel a módszerrel fegyelmezte.