Dél-Koreában bezártak a templomok a koronavírus miatt
![koronavírus, Dél-Korea](https://cdn.origo.hu/2023/12/23r4k7P-BjbOGh_9VPKbB3dUaYAYvkObWsGePuHu020/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ5YTQ2MTY2YmZmOTRmZTFiOTRhNTllZGViNzc0Y2Iw.webp)
A dél-koreai katolikus egyház 236 éves történetében még soha nem volt példa arra, hogy országszerte az összes templomot bezárják.
Ugyanakkor a buddhista templomokban is elmaradtak a szertartások.
Az ázsiai országban vasárnapra 586-tal emelkedett a fertőzöttek száma, és három halálos áldozatot követelt a vírus, amelynek így már összesen 20 halottja van Dél-Koreában.
A hatóságok kifejezetten arra kérték az embereket, hogy maradjanak távol a tömegrendezvényektől, vallási szertartásoktól és politikai nagygyűlésektől.
A vasárnap rögzített új megbetegedések többségét Tegu városából jelentették, ahol az a keresztény gyülekezet működik, amely kapcsolatba hozható a kórokozó tömeges helyi terjedésével. A hívők közül többen jártak januárban Vuhanban, és a dél-koreai hatóságok vizsgálják, hogy ők hurcolták-e be a vírust Teguba, valamint azt is, hogy a gyülekezet tagjai között miért kezdett robbanásszerűen terjedni a vírus.