Kenyában is megjelent a koronavírus – írja a Capital News.
A betegről az egészségügyi tárca vezetője, Mutahi Kagwe számolt be.
A beteg egy diáklány, aki az Egyesült Államokból utazott haza londoni átszállással.
A közlemény szerint a beteg állapota stabil. A minisztérium felvette a kapcsolatot azokkal az emberekkel, akik a járaton utaztak.
Szudánban is megjelent a koronavírus. Egy ötvenes éveiben járó férfi meghalt a fertőzésben. A férfi a napokban az Emirátusokban járt - írta a Reuters.
Meghalt az első koronavírusos beteg Indiában. A BBC azt írja, hogy egy 76 éves férfiről van szó, aki egy egyhónapos látogatás után tért vissza az országba Szaúd-Arábiából.
Indiában egyelőre 73 esetet regisztráltak.
A lap azt is írja, hogy a férfit ellenőrizték, amikor belépett az országba, de nem mutatott tüneteket.
Egészségügyi okokra hivatkozva került kórházba múlt héten.
India több lépést is bevezetett a koronavírus miatt: a fővárosban bezártak a mozik, színházak, iskolák és kollégiumok március 31-ig, nem adnak ki vízumot egy hónapig, és a sporteseményeket is elhalasztották.
Etiópiában a főváros, Addis Ababa polgármestere, Takele Uma Banti közölte, hogy náluk is megjelent a koronavírus, a fertőzött egy japán állampolgár. Hozzátette, hogy a találkozókat és kézfogásokat el kell kerülni - írja a Reuters.