Olaszország maszkokat, gumikesztyűket és műanyag szemüvegeket kért Európától, hogy csak a legelemibb feltételei meglegyenek a koronavírus elleni harcnak. De kérése válasz nélkül maradt. Franciaország és Németország megtiltotta ezen termékek exportját, és ezzel meglehetősen nyugtalanító jelet küldött nekünk
- fogalmaz De Feo, és azt is írja, hogy Olaszország semmilyen konkrét segítséget, de még minimálisat sem kapott Brüsszeltől. Igaz, hogy a járvány miatt tönkrement gazdasága megsegítése miatt túlléphette a Brüsszel által megszabott államadósság-határt, és igaz, hogy Ursula von der Leyen kijelentette, hogy „mindannyian olaszok vagyunk", de ezek a kezdeményezések nem számítanak sokat, ha "egy ország túléléséért küzdünk" , indítja Gianluca De Feo cikkét, majd azokhoz szól, „akik még mindig azt hiszik, hogy a koronavírus (Covid-19, hivatalos nevén) egy banális nátha. Ez nem igaz", írja De Feo, majd hozzáteszi, hogy ez „egy könyörtelen gyilkos". Elképesztő sebességgel terjed, és elpusztítja a megfertőzöttek tüdejét, előbb az idősekét, aztán a középkorúakat, majd a fiatalokét.
Kevesebb, mint 4 hét alatt jóval több mint 2 ezer embert gyilkolt meg,
és több tízezer embert fertőzött meg Olaszországban, és ezek a számok folyamatosan emelkednek. Egy egész generáció tizedelődik meg, miközben a gazdaság szövete pusztul.
„A nyugati történelem során olyan példa nélküli intézkedéseket hoztunk meg", folytatja az olasz újságíró, „amelyekre még a két világháború között sem került sor.
Minden olasz embernek otthon kell maradnia, az üzletek, éttermek bezártak, egy egész társadalom élete borult föl.
Látták bizonyára a kihalt Milánóról készült képeket, vagy Róma teljesen kihalt utcáit", írja, és szerinte „mindez semmi ahhoz a harchoz képest, amit büszkeséggel és hozzáértéssel folytatnak az északolasz kórházak úgy, hogy folyamatosan növekedik a kórházi ellátásra szorulók száma. A fertőzöttek felét mondhatni, „működőképes állapotban kell tartani", fogalmaz Gianluca de Feo, és tényszerűen rögzíti, hogy minden tizedik beteg intenzív ellátásra és lélegeztetőgépre szorul.
Máshonnan kellett átcsoportosítani szakembereket, további orvosokat, és lélegeztetőgépeket kellett csatasorba állítani. Az idő ellen kell harcolni, mondja a La Repubblica főszerkesztő–helyettese,
naponta száz új férőhelyet kell teremteni, még mielőtt az áldozatok száma tovább emelkedne.
Ráadásul a koronavírus Lombardiában csapott le, ott, ahol az ország legfejlettebb orvosi ellátórendszere működik.
De egyedül vagyunk így is, az Európai Unió semmilyen segítséget nem adott nekünk, egyetlen gyógyszert, egyetlen maszkot nem kaptunk, és kórházakat sem telepített ki.
Hogyan lehetséges, hogy az Európai Unió, kolosszális adminisztratív és technikai apparátusával semmilyen előrejelzést nem adott a járványról? Miért nem koordinálta az intézkedéseket? Minden ország a saját maga módján járt el (erről írt esszét legutóbb Ivan Rioufol, amelyet az Origo itt mutatott be, „Na, de hova tűnt az Európai Unió?" címmel) saját intézkedéseket vezetett be, és ennek egyetlen eredménye lesz: ami most Olaszországban van, Németországban, Franciaországban vagy Spanyolországban is bekövetkezik.
Közös döntéseket kellett volna hozni, de sajnos erre nem került sor
- mondja De Feo, és olyan kérdéseket tesz fel, amelyekre jelenleg nincs válasz, de amelyekre előbb-utóbb választ kell kapni.
Miért nem kezdett el Európa közösen a koronavírus elleni eszközök gyártásába? Miért nem született semmilyen, a legelemibb védőeszközök, mint a maszkok, gumikesztyűk gyártására vonatkozó terv, amikor tudtuk, hogy ezek döntő fontosságúak voltak Kínában? Most minden ország reménytelenül kutat lélegeztetőgépek, védőfelszerelések után, miközben az Európai Unió ipara egy hónap alatt képes lett volna minden szükséges gépet legyártani és raktározni Olaszország és az összes többi tagállam részére. De nem tette ezt.
Gianluca De Feo kitért arra is, hogy mennyire fontosak lesznek a jövőben a pénzügyi támogatások, miután „most azért küzdünk, hogy ne omoljon össze a társadalom.
Most csak az egészség számít, mert meggyőződésünk, hogy ez előbbre való, mint az üzlet.
És tudjuk azt is, hogy a betegek befogadására képes kórházak nélkül a pánik káoszhoz vezet majd, és ez tönkre teszi a pénzügyi piacokat is.
A francia olvasóknak szánt esszéjében a La Reppublica főszerkesztő-helyettese azt a gondolatot fejtette ki, hogy az Európai Unió, a fennállása óta keletkező legnagyobb drámában bebizonyította, hogy számára (mármint a brüsszeli technokraták és buborékban élő, „nemzetek fölött álló szakembereknek")
idegen az emberek problémája, és megmutatta, hogy Brüsszel bürokratái képtelenek a konkrét beavatkozásokra.
Sem szolidaritás, sem irányítás nem volt. Ez egy szomorú lecke egyben, mert a járvány után már semmi sem lehet ugyanúgy, mint előtte volt. Az Európai Uniónak gyökeresen meg kell újulnia, és arra kell koncentrálnia, hogy azzal foglalkozzon, amire az embereknek valóban szüksége van.