Romániában 153 egészségügyi dolgozó fertőződött meg

koronavírus
Vágólapra másolva!
Romániában a fertőzött, de enyhe tüneteket mutató orvosokat is bevetnék az új koronavírus-járvány elleni küzdelembe - jelentette ki reggeli sajtótájékoztatóján Nelu Tataru csütörtökön kinevezett egészségügyi miniszter. A szerb sajtóban megjelent információk szerint pedig a kormányfő és az államfő péntek este újabb szigorításokat jelent be, várhatóan vesztegzár alá helyezik a legtöbb fertőzöttel rendelkező városokat, Belgrádot, Nist és Valjevót. Közben Szlovéniában harmadszor fulladt kudarcba a kormány nagyobb, védőfelszerelés beszerzésére tett kísérlete.
Vágólapra másolva!

A koronavírus elleni romániai küzdelemben ugyanis rendkívül sok orvos, nővér és ápoló fertőződött meg, sokakat pedig karanténba helyeztek, ezért az egészségügyi ellátás rendkívüli nehézségekkel szembesül.

Nelu Tataru kiemelte:

A miniszter elmondta: a járványnak arra a szakaszára készülnek, amikor a könnyebb tüneteket mutató fertőzötteket már nem szállítják kórházba, hanem otthonukban próbálják meggyógyítani őket önkéntesek bevonásával.

Ugyanennek a szakasznak lesz az újítása, hogy

a fertőzött, de csak enyhe tüneteket mutató orvosokat is bevetik a járvány elleni küzdelembe. Őket a betegségük idején is munkára fognák a járványkórházakban.

A Stratégiai Kommunikációs Törzs csütörtök délutáni összesítése szerint a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált romániai személy közül

153-an egészségügyi dolgozók (70 orvos, 50 nővér, 15 ápoló, a többi kisegítő személyzet).

Romániában péntekre ismét megduplázódott az újonnan igazolt fertőzések száma

A pénteken kora délután közzétett összegzés szerint

az előző napi 123-hoz képest most már 263-mal, összesen 1292-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma.

Közülük 32-t intenzív osztályon ápolnak, 115-öt gyógyultnak nyilvánítottak,

24-en pedig meghaltak. Külföldön péntekig 11, Covid-19-ben szenvedő román állampolgár halt meg.

A karanténrendelkezések megsértéséért vasárnap óta 645 otthoni elkülönítésben lévő embert helyeztek hatósági karanténba, 21 karanténban lévő embert pedig újabb 14 napos vesztegzár alá vontak.

A rendőrök eddig 199 ügyben indítottak bűnvádi eljárást, és csaknem 2900 esetben bírságoltak a járvány megfékezésére irányuló erőfeszítések meghiúsításáért.

A kijárási korlátozás megsértése miatt 13 600 embert bírságoltak meg átlagosan 1270 lejjel (92 ezer forint).

Romániában jelenleg 7200 embert tartanak hatósági karanténban, 124 ezret otthoni elkülönítésben.

Így áll védekezés területén a Nyugat-Balkán

Szerbiában tovább nőtt a fertőzöttek száma, ezért újabb korlátozó intézkedések bevezetését tervezi a kormány az új típusú koronavírus-járvány megfékezése érdekében.

Csütörtök estig 384-ről 457-re nőtt az igazoltan fertőzöttek száma, valamint 4-ről 7-re a fertőzés következtében meghalt emberek száma.

További szigorító intézkedéseket vezettek be egyes településeken, bezárták például a fodrász- és kozmetikai szalonokat. A sajtóban megjelent információk szerint a kormányfő és az államfő péntek este további intézkedéseket jelent be, várhatóan tovább szigorítják a kijárási tilalmat, és

a legtöbb fertőzöttel rendelkező városokat - Belgrádot, Nist, Valjevót - vesztegzár alá helyezik.

A koronavírus Forrás: Science Photo Library/KATERYNA KON/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Kateryna Kon/Science Photo Libra

A többi nyugat-balkáni országban is folyamatos a regisztrált fertőzöttek számának növekedése.

Koszovóban péntekre 71-ről 86-ra, Észak-Macedóniában 177-ről 201-re, Bosznia-Hercegovinában 173-ról 189-re, Montenegróban pedig 53-ról 69-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma.

Horvátországban szigorúbban lépnek fel azokkal a kereskedőkkel szemben, akik áremeléssel próbálnak meg nyerészkedni;

Szlovéniában a titkosszolgálat (SOVA) a járványügyi helyzettel visszaélő csalókra figyelmeztetett.

Bár a horvát kormány még március 14-i ülésén döntött arról, hogy befagyasztja egyes élelmiszerek árát, a hatósági ellenőrök számos esetben állapítottak meg szabálytalanságokat, és

róttak ki több tízezer kunás (akár félmillió forintos) büntetéseket az elmúlt napokban.

Egyes kereskedők - köztük élelmiszerláncok is - megemelték a hús, a zöldség, a gyümölcs, a tej, a tojás, a babaeledel és a különböző tisztító- és tisztálkodó szerek árát. Azok a gyógyszertárak, amelyekben még kapható szájmaszk és fertőtlenítőszer, azzal magyarázzák az irreális áremelkedést, hogy a legtöbb szállító esetében emelkedtek a beszerzési árak.

Horvátország már korábban korlátozta a boltok nyitvatartását, és bezárta a piacokat, valamint a piacok környékén működő üzleteket is.

Oleg Butkovic tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális miniszter a kormány csütörtöki ülését követően úgy értékelte: a hazai szállítmányozók egyelőre jól működnek, de néhány nap múlva fennakadások keletkezhetnek az áruutánpótlásban, mert a külföldről érkező kamionsofőröknek 14 napra házi karanténba kell vonulniuk.

Horvátországban csütörtök reggel kilenc óra óta 70-nel, összesen 551-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, és eddig három halálos áldozata van a járványnak.

Szlovéniában harmadszor fulladt kudarcba a kormány nagyobb, védőfelszerelés beszerzésére tett kísérlete.

Nemrég egy 10 millió dollár értékű, 2,8 millió szájmaszkra vonatkozó beszerzésről derült ki, hogy a kiválasztott beszállító mégsem tudja teljesíteni a megrendelést.

Janez Jansa szlovén miniszterelnök a csütörtöki kormányülést követően a sajtónak úgy nyilatkozott:

Janez Jansa Forrás: AFP/Jure Makovec

- hangsúlyozta.

Szlovéniában egy nap alatt 34-gyel, összesen 562-re emelkedett a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma, és eddig hatan haltak meg a járvány következtében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!