A jogszabályt a kormányzó párt és nacionalista szövetségese támogatásával fogadták el 279 igen és 51 nem szavazattal a parlamenti elnök bejelentése szerint.
Az ideiglenesen szabadon engedendők bírósági felügyelet alatt lesznek május végéig, és az igazságügy-miniszter legfeljebb kétszer két hónappal meghosszabbíthatja ezt az időszakot. A törvény értelmében hasonló számú rabot végleg szabadon engednek, hogy ezzel tartósan csökkentsék a börtönök zsúfoltságát.
Abdulhamit Gül igazságügy-miniszter hétfőn közölte, hogy
a rabok között eddig 17 esetben igazolták a fertőzést
az új koronavírussal, és közülük három meghalt. Rajtuk kívül a börtönszemélyzet 79 tagja is fertőzött, de 80 bíró, ügyész, bírósági alkalmazott és igazságügyi orvosszakértő is.