Két mérgeskígyót használt arra egy indiai férfi, hogy megölesse velük a feleségét. Az első gyilkossági kísérletről is csak akkor szereztek tudomást a délnyugat-indiai Kerala állam hatóságai, amikor a férfi néhány nappal felesége halála után igényt nyújtott be a hozományára, így gyanússá vált a halott asszony szüleinek.
A férfi telefonjának adatai alapján a rendőrség kiderítette, hogy korábban kapcsolatba lépett egy kígyókereskedővel és az interneten kígyós videókat nézett.
Márciusban egy erősen mérgező Russell-viperát vásárolt, amely megmarta feleségét.
A nő a kígyómarás után két hónapig feküdt kórházban, ezt követően szülei házában gyógyult tovább. Férje ekkor tett az ágyába egy pápaszemes kobrát.
A férfi ugyanabban a szobában aludt, ahol a felesége, másnap reggel pedig úgy tett, mint aki semmiről sem tud.
A hatóságok szerint a gazdag felesége halála révén akart meggazdagodni. A banki alkalmazott attól tartott, hogy
válás esetén vissza kell adnia a hozományt,
vagyis a csaknem száz ezüstérmét, egy új autót és 500 ezer rúpiát (844 ezer forintot), ezért úgy döntött, hogy inkább megöli a nőt.
A férjet és a kígyókereskedőt is letartóztatták. A házaspárnak egy egyéves gyereke van.